2017. május 18., 16:35

Szorul a hurok az Iszlám Állam nyaka körül

RAKKA. Az Egyesült Államok támogatta Szíriai Demokratikus Erők nevű lázadószervezet egyre szorosabbra vonja a hurkot az Iszlám Állam nevű terrorszervezet körül; az utóbbi egy hétben 350 négyzetkilométernyi területet foglalt el a szervezettől, amely fokozatosan elszigetelődik kelet-szíriai központjában, Rakkában - közölte az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció szóvivője.
201705181158020.raqqa2.jpg

Az Iszlám Államnak három-négyezer harcosa lehet Rakkában. Folyamatosan építik védelmi rendszerüket a várható ostromra készülve, a koalíciós légierő viszont folyamatosan bombázza az erődítéseket - mondta Ryan Dillon ezredes a Reuters hírügynökségnek telefonon nyilatkozva Bagdadból.   

A kurd és arab fegyveresekből álló Szíriai Demokratikus Erők november óta több fázisban szűkíti a hurkot. A lázadók a múlt héten elfoglalták a Rakkától 50 kilométerrel nyugatra fekvő Tabkát, és a gyűrűnek a Rakkához legközelebb lévő pontján már csak négy kilométerre vannak a várostól. A szóvivő szerint a legutóbbi műveletek során a lázadók alig ütköztek ellenállásba.       

A Szíriai Demokratikus Erők ernyőszervezet, amelynek tagja a Népvédelmi Erők (YPG) nevű kurd milícia is, és az YPG a múlt héten azt közölte: számításuk szerint az eredeti tervhez képest mintegy két hónapos csúszással, a nyár elején tudják megindítani a végső támadást Rakka ellen. Ryan Dillon szóvivő ere úgy reagált, hogy nem akarja időkeretbe szorítani a műveleteket.   

Joe Dunford tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke egy Brüsszelből hazafelé tartó repülőgépen közölte újságírókkal, hogy az Egyesült Államok fel fogja vetni a NATO-ban: az észak-atlanti szervezet az Iszlám Állam legyőzése után, hosszabb távon tartson fenn egy kiképzőmissziót Irakban. Haider al-Abádi iraki miniszterelnök ugyanis jelezte, hogy az iraki erőknek tartósan szükségük volna ilyen támogatásra. De ennek a missziónak nem lenne feladata a tanácsadás - ez megmaradna az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció feladatának -, hanem csak az iraki erők bővítésének segítése - tette hozzá. Megjegyezte, hogy egyelőre nem is látható, hogy a NATO át tudná-e venni a koalíció szerepét Irakban a terrorszervezet kisöprése után.   

Donald Trump amerikai elnök kormánya azt szeretné, ha a NATO hosszú távon felvenné a harcot a szélsőséges szervezetekkel a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, sőt, amellett van, hogy az észak-atlanti szervezet már most hivatalosan része legyen az Iszlám Állam elleni koalíciónak. Ezek a kérdések napirenden lesznek a NATO közelgő brüsszeli csúcstalálkozóján, amelyen maga Donald Trump is részt vesz.    

A NATO-tagországok katonai vezetői szerdai brüsszeli tanácskozásukon kedvezően fogadták az amerikai felvetéseket a tanácskozást vezető cseh vezérkari főnk, Petr Pavel szerint.

ENSZ: újabb 200 ezer ember menekülhet el a Moszulból

Még mintegy 200 ezren menekülhetnek el az észak-iraki Moszulból a város visszafoglalásáért folyó, egyre hevesebb harcok miatt - közölte csütörtökön Lise Grande, az ENSZ iraki humanitárius ügyeinek koordinátora.

Grande elmondta, hogy a város mintegy 700 ezer lakosa kényszerült otthona elhagyására azóta, hogy tavaly októberben az Egyesült Államok által támogatott iraki kormányerők megindították az akciót Moszul felszabadítására.   

Az iraki hadseregnek azóta a város nagy részéből sikerült kiűznie az Iszlám Állam fegyvereseit, de a város nyugati felének egy részét továbbra is a szélsőségesek ellenőrzik, és heves harcot vívnak a előrenyomuló kormányerőkkel a város sűrűn lakott körzeteiben.   

Habár az iraki kormány és számos humanitárius szervezet igyekszik biztosítani, hogy a menekültek kapjanak vizet és élelmet, a földönfutóvá vált emberek nagy száma miatt "egyre nehezebb biztosítani a civilek számára szükséges segítséget és védelmet".   

Az Iszlám Állam 2014 nyarán rohanta le Irak északi és nyugati részét, elfoglalva a közel-keleti állam második legnagyobb városát, Moszult is. Ezeknek a területeknek a nagy részét az elmúlt években szerezték vissza az iraki kormányerők a nemzetközi koalíció támogatásával.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.