2018. augusztus 6., 12:48

Szkopjéba látogat az osztrák kancellár

Szkopjéba utazik Sebastian Kurz osztrák kancellár szeptemberben, a Macedónia új nevéről szóló népszavazás előtt.

201711021520440.sebastian-kurz0202.jpg
Sebastian Kurz Zoran Zaev macedón miniszterelnök meghívására, három héttel a népszavazás előtt utazik Szkopjéba - közölte a kancellári hivatal. A látogatás célja egyebek között, hogy Kurz kifejezze támogatását az ország nevének megváltoztatásáról szóló megállapodáshoz.

A macedón parlament még júniusban fogadta el a Görögországgal kötött egyezményt, miszerint országuk neve Észak-Macedóniára változik. Ezzel a döntéssel egy több mint 25 éve tartó vita végére kerülhet pont. Görögország északi tartományát ugyanis, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök pedig úgy vélték, a macedónok emiatt területi követelésekkel állhatnak elő. Macedónia az új névvel egyértelművé teszi, hogy nem tart igényt az észak-görögországi területre.

A névvita miatt Athén mindeddig akadályozta Szkopje európai uniós és NATO-integrációját.

A névváltoztatásról szeptemberben tartják a népszavazást.

Kurz azt mondta: a megegyezés egyben előmozdíthatja Macedónia Európai Unióhoz való közeledését. Ausztria a júliusban kezdődött soros európai uniós elnöksége során fontos feladatának tekinti a nyugat-balkáni országok csatlakozásának előmozdítását.

Sebastian Kurz és Zaev várhatóan az illegális migráció elleni fellépésről is tárgyal majd.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.