2013. október 17., 14:51

Szíriai területet ágyúzott a török hadsereg

ANKARA. A török hadsereg tüzérséggel lőtte az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges szíriai lázadókat, megtorlásként, mert aknagránát csapódott be egy török katonai őrhelynél a határ közelében.
A hadsereg közlése szerint önjáró lövegekből négy sortüzet zúdítottak az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű iszlamista milícia Azaz városban lévő állásaira. Az incidens még kedden történt, de csak másnap adtak róla hírt.

A török fegyveres erők már többször is lőttek megtorlásul szíriai katonai állásokat vagy felkelőket, de ez az első eset, hogy felléptek az al-Kaidához kapcsolódó csoport ellen. Ankarát azzal gyanúsítják, hogy támogatja az iszlamista szélsőségeseket, de ezt a kormány cáfolja.
Megosztás