2018. február 4., 09:17

Szíriai lázadók lelőttek egy orosz repülőgépet

DAMASZKUSZ. Egy szíriai ellenzéki csoport az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban szombaton lelőtt egy Szu-25 típusú orosz csatarepülőgépet, amelynek pilótája életét vesztette. A gép lelövését és a pilóta halálát később az orosz védelmi minisztérium is megerősítette.
201802040918070.rep01.jpg

A gép lelövéséről először egy helyi felkelőparancsnok közlése alapján több hírügynökség és a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) számolt be. Az orosz gépet a közlés szerint vállról indítható rakétával lőtték le Maarrat-en-Numán város közelében. A pilóta katapultált, és földet ért, de onnan öt kilométerre az első hírek szerint a lázadók foglyul ejtették, későbbi közlések szerint azonban életét vesztette.

Az OSDH csak annyit közölt, hogy az orosz pilóta meghalt, de egyéb részletekről nem számolt be. Egy ellenzéki fegyveres azt mondta az AP hírügynökségnek, hogy a pilótát agyonlőtték, amikor pisztolyából tüzet nyitott a felkelőkre, akik megpróbálták elfogni.

Az orosz védelmi minisztérium a TASZSZ jelentése szerint megerősítette a gép lelövését és a pilóta halálát. Eszerint az incidens a Dzsebhat as-Sám (a korábbi, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágaként ismert an-Nuszra Front) ellenőrzése alatt álló területen történt, ahol a pilóta földet érés után "a terroristákkal vívott harcban életét vesztette".  

A dzsihadista Haját Tahrír as-Sám szövetség - melynek a Dzsebhat as-Sám a vezető ereje - később közölte, hogy az ő harcosai lőtték le az orosz repülőgépet.

Egy, a közösségi hálózatokon keringő videofelvételen egy véres arcú halott ember látható, akit szakállas férfiak vesznek körül. Egyikük azt kiáltja: "Õ orosz".  A videofelvétel hitelességét független forrásból nem erősítették meg.

Az orosz védelmi minisztérium később azt közölte, hogy az orosz légierő nagy pontosságú fegyverrel légicsapást mért arra a körzetre, ahonnan a Szu-25-öst rakétával lelőtték. A légicsapásban a közlés szerint a Dzsebhat as-Sám 30 fegyverese meghalt.

Az elmúlt hetekben az orosz légierő által támogatott szíriai kormányerők fokozták támadásaikat a szíriai ellenzékkel szemben Idlíb tartományban.

Lázadók: a lelőtt orosz gép előtte civileket támadott

Az orosz csatarepülőgép, amelyet lelőttek szombaton a szíriai Idlíb tartományban, előtte részt vett menekülő civilek támadásában - állítja az a lázadócsoport, amelynek fegyveresei lelőtték a Szu-25-öst egy föld-levegő rakétával.

A gép pilótája katapultált és földet ért. A dzsihadista Haját Tahrír as-Sám szövetség - melynek a Dzsebhat as-Sám a vezető ereje - közölte, hogy fegyveresei lőtték le az orosz repülőgépet. Egy lázadó azt mondta az AP hírügynökségnek, hogy agyonlőtték a pilótát, mert pisztolyából tüzet nyitott rájuk, amikor megpróbálták elfogni.

A lázadók azt mondták, hogy az orosz gép több másikkal együtt részt vett civilek elleni támadásban. A civilek gépkocsikkal egy főútvonalon menekültek olyan falvakból, amelyeket a kormányhadsereg és a vele szövetséges Hezbollah libanoni szervezet fegyveresei lerohantak. Az orosz gépek légitámadásában hét civil meghalt az úton. Egy hasonló légitámadásban ugyanezen a napon meghalt öt civil Szarakeb városban is - tették hozzá. Mint mondták, az orosz gépeket úgy tudják megkülönböztetni a szíriai hadseregéitől, hogy azok magasabban repülnek.

Az orosz gép lelövésére reagálva az amerikai külügyminisztérium közölte szombat este: elhangzott az a vád, hogy az Egyesült Államok szállította a lázadóknak a rakétát, amellyel lelőtték a gépet. "Az Egyesült Államok semelyik szíriai lázadócsoportnak sem szállított vállról indítható föld-levegő rakétát" - jelentette ki Heather Nauert külügyi szóvivő.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.