Szíria - "A helyzet fokozódik"

Ezt Igor Konasenkov vezérőrnagy, a moszkvai katonai tárca szóvivője közölte péntek este. Mint mondta, az amerikai katonai attasét bekérették a védelmi minisztériumba és átadták neki az erről szóló hivatalos jegyzéket. A tábornok cáfolta azokat az amerikai sajtójelentéseket, amelyek szerint Oroszország nyitva kívánja hagyni a katonai kommunikációs csatornát.
Az orosz külügyminisztérium péntek reggel jelentette be, hogy Moszkva a Szíria elleni amerikai rakétatámadás miatt felfüggeszti az arab ország légtérben bekövetkező incidensek kiküszöbölését és a légi bevetések biztonságának szavatolását célzó kétoldalú memorandum hatályát.
A felek 2015 októberében, a szíriai orosz katonai beavatkozást követően írták alá a memorandumot, amely egy sor szabályt és korlátozást tartalmaz az orosz és az amerikai légierő közötti incidensek elkerülése érdekében. Így, egyebek között folyamatos operatív kapcsolatot - "forró drótot" - létesítettek a két ország között és kidolgozták az együttműködés rendszerét, beleértve a kölcsönös segítségnyújtást válsághelyzetek esetén.
Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter bejelentette, hogy Washington szankciók foganatosítására készül Szíria ellen.
A floridai Mar-a-Lagóban újságírókkal folytatott beszélgetésén Rex Tillerson külügyminiszter csalódottságának adott hangot amiatt, ahogyan Oroszország reagált a Szíriára mért amerikai légicsapásokra. Az amerikai diplomácia vezetője szerint ez azért is kiábrándító, mert azt jelzi, hogy Moszkva változatlanul támogatja Bassár el-Aszad szír elnököt és rendszerét.
A szintén Mar-a-Lagóban tartózkodó Steve Mnuchin bejelentette, hogy Washington a közeljövőben gazdasági szankciókat hoz Szíria ellen az idlíbi gáztámadás megtorlásaként. "Arra számítunk, hogy ezeknek a szankcióknak döntő következményeik lesznek" - fogalmazott a pénzügyi tárca irányítója, hozzátéve, hogy a szankciókkal mindenkit el akarnak rettenteni attól, hogy Szíriával üzleteljen.
Közben Washingtonban a törvényhozók - mindkét pártból - támogatásukról biztosították Trump elnök döntését a Szíria elleni légicsapásokról, ám egyúttal azt is kérték, hogy a Fehér Ház terjessze elő stratégiáját a konfliktus átfogó megoldására, és a következő lépéseknél az elnök konzultáljon a kongresszussal. Nancy Pelosi, a képviselőház kisebbségben lévő demokrata párti frakciójának vezetője például Paul Ryan házelnökhöz címzett levelében hívta fel a figyelmet arra, hogy "egy szuverén nemzet elleni katonai erő alkalmazásához az alkotmány értelmében a kongresszus felhatalmazására van szükség".
A republikánusok szenátusi frakciójának vezetője leszögezte: "a légicsapások jól eltervezettek és jól végrehajtottak voltak". Mitch McConnell szerint az amerikai lépés "üzenet volt Aszad elnöknek, hogy nem tehet meg büntetés nélkül bármit". A szenátor azt is elmondta, hogy a légicsapások megindítása előtt Mike Pence alelnök telefonon tájékoztatta őt Trump elnök döntéséről.
A Külgazdasági és Külügyi Intézet Közel-Kelet szakértője szerint kézzel fogható közelségbe került egy komolyabb katonai beavatkozás Szíria ellen a nemzetközi közösség részéről. Nagyné Rózsa Erzsébet az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában elmondta, amióta Szíriában megindult a politikai mozgás, azóta polgárháború van az országban, és különböző ellenzéki csoportok több éve szeretnék, hogy a nemzetközi közösség beavatkozzon. Ez azonban egyik félnek sem valódi érdeke, mert globális és helyi szinten is beláthatatlan következményei lehetnének egy ilyen lépésnek.
Az újabb vegyi fegyveres támadások, és arra válaszul kilőtt amerikai tomahawk rakéták azonban újra kézzel fogható közelségbe hozzák a komolyabb nemzetközi beavatkozást - vélekedett a szakértő.
Hozzátette: sok múlik majd azon, hogy a nemzetközi elemzők beutazhatnak-e Szíriába vizsgálódni. Nagyné Rózsa Erzsébet megjegyezte: ma már senki nem a vegyi fegyveres támadásról, hanem arról beszél, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között milyen lesz a kapcsolat az eltérő álláspontok miatt.
