2016. január 12., 11:09

Szír öngyilkos merénylő robbantott Isztambulban

ISZTAMBUL. Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát Isztambul egyik kedvelt turisztikai központjánál, a Hagia Sophia és a Kék mecset melletti Sultanahmet térnél. A török hatóságok 10 halottról és 15 sérültről számoltak be. A merényletnek legkevesebb nyolc német halálos áldozata van - jelentette be Angela Merkel. Recep Tayyip Erdogan török államfő bejelentette: egy szíriai származású öngyilkos merénylő követte el a merényletet.
201601121134000.i01.jpg

Erőteljes robbanás rázta meg Isztambul egyik turisták által kedvelt helyét – írta a Ria.ru a török NTV-re hivatkozva. Az első sajtóértesülések szerint legalább tizen meghaltak, az áldozatok között német és norvég állampolgárok is vannak. A török hatóságok szintén 10 halottról és 15 sérültről tudnak.

Helyi hírforrások arról tudósítottak, hogy a merénylő egy német turistacsoport mellett robbantotta fel magát. 

A CNN török csatornája videófelvételeken mutatta, ahogyan a rendőrség és a mentők a helyszínre sietnek. A megkérdezett szemtanúk hangos robbanásról számoltak be. Egy éppen munkába igyekvő szemtanú elmondta, hogy különös, ijesztő hangot hallott, majd robbanás rázta meg az óvárost.

A hírforrások arról tudósítottak, hogy a merénylő először közel férkőzött a nézelődő turistákhoz, majd felrobbantotta magát. A történelmi negyed a város szívében helyezkedik el, és általában turistákkal van tele.

A sebesülteket egy közeli kórházba szállították, a CNN Türk török tévécsatorna értesülései szerint hat német áldozat van.

A német külügyminisztérium kedden arra figyelmeztette állampolgárait, hogy a városban kerüljék el a turistalátványosságok környékén a nagyobb csoportosulásokat. A tárca úgy fogalémazott, Törökországban terrortámadásokra és erőszakos összeütközésekre kell számítani.

A török Rádió és Televízió Legfelsőbb Bizottsága (RTSC) ideiglenes közvetítési tilalmat rendelt el a robbantás helyszínéről. Isztambuli értesülések szerint a korlátozást Ahmet Davutoğlu török miniszterelnök utasítására vezették be.

A török miniszterelnök vészhelyzeti tanácskozást hívott össze az ügyben, ami szintén arra utalhat, hogy valóban öngyilkos merénylet történt. A kormányfő a legfontosabb belbiztonsági tisztségviselőket, köztük Efkan Ala belügyminisztert, valamint Hakan Fidant, a török titkosszolgálatok (MIT) vezetőjét várja a tanácskozásra - közölte egy neve elhallgatását kérő tisztségviselő.

A merénylet tíz halálos áldozatának többsége német állampolgár - mondta telefonon Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök Angela Merkel német kancellárnak.

A török kormányfői iroda közölte azt is, hogy az öngyilkos merénylet rendőrségi vizsgálatának részleteit Ankara megosztja a német tisztségviselőkkel.

Egy neve elhallgatását kérő török állami tisztségviselő nyugati hírügynökségeknek azt mondta, a tíz halálos áldozat közül legalább kilenc német állampolgár volt. A jelentés szerint egyelőre nem tisztázott, hogy a korábban hivatalosan megerősített tíz halálos áldozatba az öngyilkos merénylőt beleértették-e.

Merkel részvétét fejezte ki

Legkevesebb nyolc német halálos áldozata van a merényletnek - jelentette be Angela Merkel német kancellár Berlinben.

Angela Merkel sajtónyilatkozatában kifejezte részvétét az elhunytak hozzátartozóinak. Hangsúlyozta, hogy akár még tovább emelkedhet a német áldozatok száma.

Közölte, hogy a külügyminisztériumban válságstáb alakult, és kedd este rendkívüli ülést tart a kabinet, amelyen Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterrel együtt beszámol a történtekről. Elmondta, hogy telefonon tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török államfővel és Ahmet Davutoglu miniszterelnökkel, akik tájékoztatást adtak az öngyilkos merényletről és kinyilvánították részvétüket.

Az isztambuli merénylet terroristák "gyilkos tette volt" - mondta a kancellár.

A terroristák "ellenségei minden szabad embernek és az egész emberiségnek", és céljuk "szabad életünk" megsemmisítése, de Németország "éppen ezt a szabadságot juttatja érvényre a terroristákkal szemben", összefogva nemzetközi partnereivel - jelentette ki Angela Merkel.

Nem tudni magyar áldozatokról

Az isztambuli magyar főkonzulátusnak nincs tudomása arról, hogy magyar állampolgárságú áldozata lenne a kedd délelőtti isztambuli robbanásnak - közölte a külképviselet telefonon az MTI-vel.

Törökországban július óta fokozott terrorkészültség van, a szíriai határ melletti Surbucban 32 ember vesztette életét egy öngyilkos merénylegben. Ankarában kétszer is robbantottak októberben, egy béketüntetésen pedig több mint 100 ember veszett oda. A hatóságok az Iszlám Államot vádolták.

Isztambulban utoljára december 30-án készültek terrortámadásra. A rendőrség két feltételezett dzsihadistát vett őrizetbe, akik szilveszter este terveztek robbantásos merényletet Isztambulban. 

Több európai uniós vezető és a NATO is elítélte a terrortámadást

Több európai uniós vezető és a NATO is elítélte az eddigi hírek szerint tíz halálos áldozattal és tizenöt sebesülttel járó keddi isztambuli robbantást.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a Johannes Hahn bővítési biztossal közösen jegyzett nyilatkozatában az Európai Unió nevében őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. A levélben emellett gyors felépülést kívántak a sebesülteknek.

"Az Európai Unió és Törökország egységesen kiáll a terrorizmus minden formája ellen. A terrorizmus elleni harcot prioritásként határozták meg a 2015. november 29-i EU-Törökország csúcstalálkozón, és fokoznunk kell erőfeszítéseinket ezen a téren, hogy teljes mértékben eleget tegyünk a nemzetközi jogi, ezen belül pedig az emberi jogi és humanitárius jogi kötelezettségeinknek" - olvasható a kommünikében.

A történteket Donald Tusk, az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke "brutális terrortámadásnak" minősítette és határozottan elítélte. A volt lengyel kormányfő a Twitter-oldalán közzétett bejegyzésben részvétet nyilvánított az áldozatok családjának.

A NATO főtitkára élesen elítélte az isztambuli terrorcselekményt. "Együtt érzek a sebesültekkel, a török néppel és minden más, érintett nemzettel" - mondta Jens Stoltenberg, miután részvétét fejezte ki a halálos áldozatok családtagjainak. A katonai szervezet vezetője hozzátette, nincs mentség az ilyen támadásokra, és leszögezte, hogy a szövetség minden tagállama elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelem iránt. A robbantást Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács elnöke is elítélte.

A terrortámadást a metropolisz európai oldalán, a Sultanahmet negyedben, a Kék mecsethez és a Hagia Sophia múzeumhoz közeli téren hajtották végre helyi idő szerint délelőtt fél tizenegy körül. A rendőrség azonnal lezárta a környéket, rohamkocsik érkeztek a helyszínre, az isztambuli rendőrség helikoptere pedig a levegőből vizsgálta a térséget.

A halálos áldozatok nagy része külföldi állampolgár, sajtóhírek szerint a sebesültek között kilenc német és két perui van.

A török miniszterelnök-helyettes elmondta: a terrorakciót egy szíriai állampolgár követte el, akinek jelenleg vizsgálják a kapcsolatait.

                                                     frissítve 20:16

Megosztás