2017. április 3., 11:24

Szerbiában Aleksandar Vucic nyerte meg az elnökválasztást

BELGRÁD. Majdnem teljes feldolgozottság mellett határozottan állítható, hogy Aleksandar Vucic nyerte meg a vasárnapi szerbiai elnökválasztást - közölte a választási bizottság (RIK) hétfőn.
201704030034230.000000000000000000000000000000001a_aleksandar-vucic_b.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

A leadott szavazatok 91,65 százalékának feldolgozását követően kiderült, hogy Vucicra a választópolgárok 55,13 százaléka adta a voksát. Sasa Jankovic korábbi ombudsman a szavazatok 16,25 százalékát szerezte meg, a harmadik helyen pedig az elnökválasztás legkomolytalanabb jelöltje végzett. Ljubisa Preletacevic Beli, egy viccpárt jelöltje ironikus kampányával a szavazatok 9,43 százalékát tudta megszerezni. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy van egy körülbelül 300 ezer főből álló réteg, amelyet a politikai rendszer kifigurázásával lehetett megmozdítani, Beli szavazóinak többsége vélhetőleg az egyébként politikailag passzív fiatalok köréből került ki.   

A választás eredményeiből az is látszik, hogy gyengült a radikális jobboldal támogatottsága. A voksolás legnagyobb vesztese az ultranacionalista Vojislav Seselj, akire a szavazók csupán 4,47 százaléka voksolt, és ez az ötödik helyre volt elég. Seseljt csak egy kicsivel előzte meg a szintén nacionalista húrokat pengető, de mérsékeltebb álláspontot képviselős volt külügyminiszter, Vuk Jeremic. A megalázó vereséget Seselj gyakorlatilag azzal ismerte el, hogy nem állt az újságírók elé, amire a korábbi választások alkalmával soha nem volt példa. A Seselj vezette Szerb Radikális Párt a tavalyi előrehozott parlamenti választáson a harmadik helyen végzett a voksok 8,1 százalékának megszerzésével, így a vasárnapi eredmény népszerűsége óriási csökkenéséről tanúskodik.

Hasonlóan nagyot bukott a tavalyi választás egyik legnagyobb győztese is, a balközép beállítottságú Elég volt mozgalom (Dosta je bilo) vezetője, Sasa Radulovic, aki 2016-ban a voksok 6,02 százalékának megszerzésével a legnagyobb ellenzéki erővé vált a törvényhozásban, ám az elnökválasztáson a szavazatok alig valamivel több mint 1 százalékát kapta meg.   

Emellett az is egyértelművé vált, hogy az utóbbi 27 évet, azaz a szerbiai többpártrendszert meghatározó pártok teljes mértékben elvesztették erejüket, hiszen jelöltjeik támogatottsága meg sem közelítette Vucicét, de még a lélektani küszöbnek számító öt százalékot sem. Még az Ivica Dacic külügyminiszter vezette Szerbiai Szocialista Párt (SPS) - amelyet egykor Slobodan Milosevic irányított - is gyengének minősült, hiszen a korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem indított önálló jelöltet, hanem a kormánykoalíció részeként Aleksandar Vucicot támogatta. Noha ez politikailag nem tűnhet rossz lépésnek, a választók szemében a párt függési viszonyát, gyengülését jelentheti. Ez azt is jelentheti, hogy a szerb belpolitikát a közeljövőben a civil jelöltek (Sasa Jankovic, Vuk Jeremic, Ljubisa Preletacevic Beli) vezette csoportok határozhatják meg, ha ugyan sikerül valamilyen szervezett formába rendeződniük, és valós programot, illetve stabil szavazóbázist kialakítaniuk.   

A választás végeredményét csütörtökig kell közölnie a választási bizottságnak.

Vucic bejelentette győzelmét

A jelenlegi miniszterelnök Vucic, a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetője és a kormánykoalíció jelöltje a pártközpontban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: fontos nap volt ez Szerbia életében, mert megmutatkozott, hogy az ország tovább akar haladni az európai integráció útján, ugyanakkor fenntartani a jó viszonyt Oroszországgal, és folytatni akarja a megkezdett reformokat is. Az SNS pezsgővel és tűzijátékkal ünnepelte vezetője győzelmét.

Vucic arról is beszélt, hogy becslése szerint több mint kétmillió választópolgár adta rá a voksát. Kijelentette: büszke arra, hogy ennyi szavazatot kapott, azaz - állítása szerint - több voksot szerzett, mint az összes többi jelölt együttvéve.

Hozzáfűzte: fontosnak tartja, hogy a választás tiszta volt, és jelentős különbség van az első két jelölt eredménye között, így győzelmét senki sem vonhatja kétségbe. Kiemelte, hogy a magyar és a bosnyák többségű településeken is ő kapta a legtöbb voksot, tehát nem csak a többségi nemzet támogatását élvezi. Bejelentette: elnöksége alatt a kormányfőként meghatározott irányvonalat kívánja folytatni, és meg akarja őrizni az ország és a régió stabilitását.

Az elnöki tisztségért tizenegy jelölt indult. Tomislav Nikolic leköszönő államfő mandátuma május 31-én jár le, Aleksandar Vucic ezt követően veheti át tőle az elnöki posztot, addig pedig az is kiderül, hogy ki lesz az új szerb kormányfő. A feltételezések szerint Vucic olyan utódot választ magának, akit irányítani tud majd. Vucic emellett a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetéséről sem mond le, így a 250 fős parlamentben is megtartja hatalmát, ahol az SNS-nek 131 képviselője van.

Szakértő: Vucic kompromisszumot jelent a társadalomnak

Orosz Anna Balkán-szakértő szerint Aleksandar Vucic miniszterelnök győzelme a vasárnapi szerbiai elnökválasztáson annak köszönhető, hogy meg tudta szólítani az európai integráció pártján állókat és a radikálisabb, nacionalistább köröket is, azaz egyfajta kompromisszumot jelentett a társadalomnak.

A Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa az M1 aktuális csatornán hétfőn arról beszélt, hogy Vucic rendkívül ellentmondásos személyiség: korábban radikális, nacionalista vonalat képviselt, majd "Nyugat-pártibb" irányt választott. Emellett a nemzetközi színtéren is jól egyensúlyozott, egyaránt élvezi Németország támogatását és Oroszország pártfogását - tette hozzá a szakértő.   

Orosz Anna szólt arról is, hogy a következő miniszterelnök valószínűleg Vucic keze alá fog dolgozni, így informálisan az elnök kezében marad a hatalom.

A hivatalban lévő Tomislav Nikolic államfő mandátuma május 31-én jár le, ezt követően teheti le elnöki esküjét Aleksandar Vucic. Arról már az új elnök dönt, hogy kit javasol miniszterelnöknek maga helyett, a pártok jelöltjeivel júniusban kezdheti meg a konzultációkat. Nem hivatalos információk szerint az új kormányfő kinevezésével egy időben kormányátalakításra is sor kerülhet, és elképzelhető, hogy új védelmi és kulturális minisztere lesz az országnak.

201704030034230.000000000000000000000000000000001a_aleksandar-vucic_b.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás