2011. június 22., 14:40

Szeptemberben elindul a nemzeti regiszter

BUDAPEST. Szeptemberben elindul a nemzeti regiszter - jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán a Parlamentben. 2500 magyar szervezet nevét ismerik, rajtuk keresztül szeretnék elérni a különböző üzenetekkel a világ magyarságát.

A kereszténydemokrata politikus a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után újságírók előtt elmondta, hogy a regisztert a közigazgatási és igazságügyi tárca fogja koordinálni. Mint kifejtette, 2500 magyar szervezet nevét ismerik, rajtuk keresztül szeretnék elérni a különböző üzenetekkel a világ magyarságát. Az emigrációban élők nemcsak magyarul, hanem angolul is megkapják majd az üzeneteket, a későbbiekben pedig spanyolul is eljuttatják azokat a dél-amerikaiakra való tekintettel - mondta.

Hozzátette: ennek a jelentősége az, hogy a magyar nemzet történelmi okokból világnemzet lett, amely nemcsak Magyarországon és a Kárpát-medencében él, hanem a világban szétszórtan, és "mi nem mondunk le egyetlen magyarról sem", azokról sem, akik az emigrációban harmadik-negyedik generációként már nem tudnak úgy magyarul, mint az anyaországiak. Az egyes minisztériumok még a nyár folyamán elkészítik azokat az üzeneteket, amelyeket saját területükről a magyarság felé szeretnének eljuttatni - mondta.

Közölte azt is, felkérte a tárcákat, hogy "belátható időn belül" gyűjtsék össze azokat a jogszabályokat, amelyek a határon túl élő, de már magyar állampolgárságúakra vonatkozhatnak. Ezeket szeretnék áttekinteni, hogy az egyes kedvezményekből, támogatási formákból ők is részesülhessenek.

Semjén Zsolt az ülés után szolidaritását és együttérzését fejezte ki a gyulafehérvári magyarokat ért atrocitás miatt. Úgy fogalmazott: a katolikus rektort brutálisan bántalmazták magyarsága és egyházhoz tartozása miatt. Leszögezte: Magyarország és személyesen ő is, mélységesen elkötelezett a román-magyar együttműködés mellett, mindkét országnak nemzeti érdeke a legszorosabb együttműködés.

Az elmúlt időszakban nagy lépéseket tettek a bizalmi alapon való együttműködésre, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lennének problémák, s példaként említette a házsongárdi temető magyar sírjainak meggyalázását, illetve ezt a nyilvánvalóan etnikai, "esetleg vallási hátterű akciót Gyulafehérváron".

Az együttműködés érdekeit azt szolgálja, ha a román hatóságok hathatós lépéseket tesznek az ilyen esetek megakadályozására és a felelősök megbüntetésére, a temető sírjainak védelmére - mondta. Kitért arra is, hogy Magyarország elkötelezett Románia schengeni csatlakozása mellett, s az, hogy ez ilyen előre haladott állapotban van, Magyarországnak meghatározó szerepe van.

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta, az ülésen tájékoztatót tartott Ulicsák Szilárd miniszteri biztos a hamarosan a Bethlen Gábor alap keretében működő nyilvántartási rendszerről. Ebben minden olyan támogatás, ami határon túlra kerül megtalálható lesz - mondta, hozzátéve: arra hívták fel az egyes tárcákat, hogy a náluk működő különböző támogatásokat tüntessék fel ebben a rendszerben. Mint kiemelte: pontosan szeretnék látni, mely területeken vannak párhuzamosságok, illetve hol van még szükség esetleg plusz támogatásokra.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a különböző tárcákkal folyamatos a kapcsolattartás a határon túli ügyekben, s szinte minden minisztérium hatáskörében megjelennek ilyen feladatkörök. A tanácskozáson szó volt az EU-elnökség eredményeiről is, és elhangzott, hogy különösen a kulturális sokszínűség témájában értek el eredményeket. A nemzeti kisebbségek védelme hangsúlyosabban szerepel az alapjogi kartában és a jogi elvek között is - tette hozzá.

Semjén Zsolt kérdésre válaszolva a határon túli magyarok szavazati jogáról ismét leszögezte: lesz szavazati joguk, ez következik az alaptörvényből is. A "KDNP és számos meghatározó Fidesz-KDNP politikus álláspontja az, hogy a legegyszerűbb és legjobb, ha az uniós választásokhoz hasonlóan egy pártlista van", és erre lehet a világon mindenhonnan voksolni. A magyarországi pártok listáin szerepelhetnének emblematikus határon túli magyar képviselők, s a választás lebonyolítása így lenne legegyszerűbb - mondta.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.