2013. október 12., 16:09

Szent István-díjat kapott Halzl József

ESZTERGOM. Szent István-díjat kapott Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke. Az idén tizedik alkalommal odaítélt kitüntetést szombaton adták át az esztergomi Vármúzeum Korona-termében - tájékoztatta Bihari Antal, a KIörzeti Televízió Esztergom vezetője az MTI-t.
Az esztergomi alapítású, civil kezdeményezésű Szent István-díj Alapítványt Bihari Antal hozta létre. Az alapítvány 2002 óta évente ítéli oda a Szent István-díjat, amellyel az összmagyarság érdekében kifejtett jelentős tevékenységet ismeri el.

A díjazottat közvélemény-kutatás és internetes szavazás alapján választja ki az alapítvány kuratóriuma, amelynek elnöke Jankovics Marcell filmrendező.

A Szent István-díjat jelképező bronz szobor Melocco Miklós alkotása, Szent Istvánt ábrázolja, amint a keresztet mindkét kezével magasba emeli.

A fődíj mellett Szent István-emlékérmet is adományoz az alapítvány, ezt olyan, elsősorban környékbeli személyek kaphatják, akik a helyi közösség érdekében kiemelkedő tevékenységet végeznek. Az idén ezt az elismerést Tóth János kapta, aki közel húsz éven keresztül társadalmi munkában dolgozott az esztergomi körzeti tévénél.

A Szent István-díjjal elsőként Orbán Viktor miniszterelnököt tüntették ki, de birtokosai között van többek között Duray Miklós, Nemeskürty István, a Püski házaspár, Tőkés László, Wittner Mária és Makovecz Imre is.
Megosztás