2016. december 23., 12:57

Szén-dioxidot monitorozó műholdat lőtt fel Kína

PEKING. A világon harmadikként Kína is az üvegházhatású gázok kibocsátását nyomon követő műholdat lőtt fel az űrbe, ez az úgynevezett szénlábnyoma csökkentésére tett legújabb lépése.
201612231047390.g_630415642_gettyimageshungary_EZA.jpg

Kína északi részén az elmúlt héten szinte rekordmértékű volt a légszennyezettség, gyárakat és iskolákat zártak be ideiglenesen, repülőjáratokat halasztottak el, a hatóságok vörös riasztást adtak ki.

A Hszinhua kínai hírügynökség jelentése szerint a Long March-2D rakétával lőtték fel a TanSat műholdat a Góbi-sivatag északnyugati részén lévő Csiucsüan űrállomásról. Japán és az Egyesült Államok után Kína a világ harmadik országa, amely saját műholddal monitorozza a Föld szén-dioxid-kibocsátását.

A 620 kilogrammos TanSat Napszinkron pályára áll, a Földtől mintegy 700 kilométer távolságban és a szén-dioxid koncentrációját, eloszlását és áramlását figyeli a légkörben – mondta el Jin Ceng-San, a TanSat vezető tervezője, a Kínai Tudományos Akadémia mikroműholdakat fejlesztő intézetének munkatársa.

Egy nemzetközi tanulmány nemrég kimutatta, hogy a világ üvegházhatásúgáz-kibocsátásának mértéke 2016-ban már három egymást követő évben nem növekedett, köszönhetően a kínai csökkenésnek.

A műhold három évig független adatokkal látja el a szakembereket. Tizenhat naponta küld globális jelentést a légköri szén-dioxidról, legalább 4 ppm-es pontossággal. (A ppm arányszám az egymillió egységre jutó részecskeszámot mutatja: részecske per millió.)

A szakértőknek csaknem hat évre volt szükségük a TanSat és nagy felbontású szén-dioxid-detektora kifejlesztéséhez. Jin Ceng-San elmondása szerint a szén-dioxid légköri jelenlétének akár egy százalékos változását is képes detektálni.

A hordozórakéta a TanSat mellett egy nagy felbontású mikronanoműholdat és két spektrum-mikronanoműholdat is szállít, amelyek feladata a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás monitorozása.

Sok ország igyekszik csökkenteni karbonkibocsátásának mértékét, de annak mérése, hogy pontosan mennyit is bocsátanak ki, bonyolult. A földbázisú monitorozás nem tud elegendő pontosságú adatokat gyűjteni globális szinten, a legjobb megoldás a szén-dioxid mérésére a műhold. Japán és az Egyesült Államok már rendelkezik saját monitorozó műholddal, de ez a kettő messze nem elég az egész világ lefedésére.

“Mivel csak ez a két ország rendelkezik karbon monitorozó műholdakkal, nehéz első kézből származó adatokat szerezni” – fogalmazott Csang Peng a kínai meteorológiai műhold központ alelnöke.

Megosztás