2019. június 6., 10:11

Széles nyomtávú vasút kötné össze Oroszországot Szlovákiával

A széles nyomtávú vasút megépítéséről szóló projekt kiadásai és bevételei jó arányban vannak, ezért reménykedhetünk benne, hogy jelentős érdeklődés lesz a finanszírozása iránt. Oroszország képviselői nagyra értékelték a szlovák félen történt változásokat, hiszen a projekt iránt más országok is érdeklődnek.

Peter Pellegrini
Fotó: TASR

Ha Szlovákia nem folytatja elég intenzíven a projekt előkészítését,

előfordulhat, hogy a vasútvonal Lengyelországon vagy Magyarországon keresztül fog haladni, mivel ezek az országok is komoly érdeklődést mutatnak ez iránt.

Peter Pellegrini kormányfő így reagált a Dmitrij Medvegyevvel tartott közös szerdai sajtótájékoztatóján a TASR azt illető kérdésre, hogy hogyan haladnak a tárgyalások a projekttel kapcsolatban.

Szlovákia nem halaszthatja el a lehetőséget, hogy egy harmadik, stratégiai jelentőségű szállítófolyosója legyen”

– hangsúlyozta azt is hozzátéve, hogy Szlovákia jelenleg nagyon nyitott a projektre.

„Ha a becslésekre kíváncsiak, azt gondolom, hogy 2020 végéig be kell fejezni minden hatástanulmányt… 2020 után fokozatosan elkezdhetjük a projekt megvalósítását. Természetesen ez nem egy vagy két évre szól, mert egy építési beruházásról van szó, amely pozitív hatással lesz a GDP-re, a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre” – felelte Pellegrini arra a kérdésre, hogy mikor kezdődhetne a projekt megvalósítása.

Oroszország képviselői arról tájékoztatták Szlovákiát, hogy jelentősen megnövekedett a vasúti áruszállítás mértéke az EU és a világ keleti része között. Ez Pellegrini szerint igazolja azokat a véleményeket, amelyek a vasútvonal meghosszabbításának a szükségességét szorgalmazzák.

Szlovákia jelenleg felgyorsította a folyamatot, és ma már a környezeti hatástanulmányok végzésénél tartunk.

Egyúttal egy olyan ponthoz érkezünk, amikor az országnak - az orosz és osztrák partnereivel együtt - komoly forrásokat kell igénybe vennie ennek a hatalmas projektnek a megvalósításához” – zárta Pellegrini.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.