2014. március 10., 18:05

Székely szabadság napja - Az autonómiatüntetésen kiáltványban kérték Székelyföld területi autonómiáját

Marosvásárhely. Erdély minden tájáról, buszokkal és személygépkocsikkal érkeztek a résztvevők hétfőn Marosvásárhelyre, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által második alkalommal meghirdetett Székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetésre.

Egy Sepsiszentgyörgyről érkező busz utasai az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának elmondták: útközben négyszer ellenőrizték járművüket a rendőrök. A rendezvényt biztosító csendőrök diszkrét jelenléte közepette az 1854-ben kivégzett székely vértanúk emlékművénél ünnepi hangulatban összesereglett tömeg magyar és székely zászlókat lengetett, valamint autonómiát követelő feliratokat emelt a magasba.

Izsák Balázs szerint az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Magyarország után Romániát is sikerül meggyőzni, hogy álljon az autonómiamozgalom mellé.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a marosvásárhelyi Székely szabadság napján tartott beszédében közölte, Magyarország beavatkozott az SZNT oldalán a nemzeti régiók ügyében az Európai Unió luxemburgi bíróságán indított perbe.

"Magyarország velünk van. Az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül meggyőznünk, legyen szintén velünk!" - jelentette ki.

A tömeg többször is félbeszakította Izsák Balázst, amikor azt mondta, meg kell előlegezni a bizalmat Románia új kormányának, melyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusai is részt vesznek. Hozzátette, a magyar politikusok útja a kormánypalotába "Berecken és Kökösön át", az októberi nagy menetelés útvonlán vezetett. "Lehet, az a párbeszéd kap esélyt, amelyre az igényt kinyilvánította a székelység a Berck és Kökös közötti nagy menetelésen" - jelentette ki az SZNT elnöke.

"Emberi és nemzeti jogaink nem képezhetik alku tárgyát. Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk" - áll Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének az üzenetében, melyet a székely vértanúk emlékművénél Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke olvasott fel.
Az EMNT elnöke beszédében azzal indokolta távollétét, hogy az Európai Parlament plenáris ülésén készül felszólalni Székelyföld területi autonómiája és az erdélyi magyarság önrendelkezése mellett.

Tőkés László Kós Károlyt idézve üzente: "Ha a románság meg fogja becsülni Erdély magyar polgárait - szövetségesekre fog találni bennük. De amennyiben ezt elmulasztja megtenni - a legjobb akaratunk ellenére, és saját kárára -, határozott ellenállásra fog késztetni bennünket".

Elítélték a közösség jogainak korlátozását, és autonómiát követeltek Székelyföldnek az erdélyi magyar pártok szónokai is.

Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy fogalmazott: az őshonos magyar közösségtől megtagadják Romániában az önrendelkezés legelemibb formáit, korlátozzák véleménynyilvánítási jogát. Ez a közösség azonban mindaddig követelni fogja az autonómiát, amíg célját el nem éri - hangoztatta az MPP elnöke.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke rámutatott, az erdélyi magyarság minden "önkény és határtologatás" ellenére hisz abban, hogy élni csak szabadon érdemes, és ennek csak a közösségi autonómia biztosíthat keretet. A Székelyföld autonómia-tervezet parlament elé terjesztését sürgetve az EMNP elnöke azt mondta: "ha szükséges, Bukarestbe is elmegyünk, hogy nyomatékot adjunk követelésünknek".

Ezt követően kiáltványt fogadott el a Marosvásárhelyen összegyűlt tömeg, melyben Székelyföld területi autonómiáját kérte.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs által felolvasott és közfelkiáltással elfogadott kiáltványban utaltak arra, hogy Románia nemzetközi szinten vállalt kötelezettségeit szegi meg, amikor nem veszi figyelembe a székelység akaratát, és "mondvacsinált okokra hivatkozva", a gyülekezési- és szólásszabadságot is korlátozza.

"Mi párbeszédet és együttműködést akarunk, Székelyföld jogi státuszának rendezésében, amely csakis a helyi közösségek szabad akaratára, az állampolgárok közti szolidaritásra és a konstruktív együttműködésre épülhet" - áll a kiáltványban. A demonstráció résztvevői követelték, hogy a hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, és a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státusáról.

A marosvásárhelyi autonómiatüntetéssel szinte egy időben Budapesten is kezdetét vette a székely szabadság napi nagygyűlés a Hősök terén.

















Megosztás