Szavazás nélkül fejezték be a májusi ülést a képviselők
POZSONY. A szokásostól eltérően zárták le a parlament 51. ülését a képviselők, akik ezúttal nem szavaztak a megvitatott kérdésekről. A voksolásra a júniusi ülés elején kerül majd sor.
Peter Pellegrini házelnök még csütörtökön elérte, hogy a plénum ma megtárgyalja az 51. ülés programjából hátra levő kilenc ellenzéki javaslatot, de szavazni csak a júniusi ülés elején fognak róluk a honatyák.
Ha néha előfordul, hogy a tárgyalások napján nem szavaznak, ez általában a képviselők magasabb távollétét, hiányzását vonja maga után. Ma is különböző okok miatt 21-en nem vettek részt a törvényhozás munkájában. Hogy a képviselők szavazhassanak, ahhoz a plénumnak határozatképesek kell lennie, amihez az ülésteremben legalább 76 képviselőnek jelen kell lennie.
A parlament legközelebbi rendes ülése június 16-án kezdődik, és július 9-ig kellene tartania. Ezután nyári szünidő vár a honatyákra, csak szeptember 16-án térnek vissza a parlamentbe. A rendes júniusi tanácskozást egy rendkívüli ülés szakítja majd meg, amelyet az ellenzék kezdeményezésére hívnak majd össze, a téma a Gorilla-ügy kivizsgálása lesz. A rendkívüli ülés megkezdése előtt szavazni fognak annak programjáról, amelyet az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) támogatása nélkül a plénum nem tud jóváhagyni. A kormánypárt így megakadályozhatja, hogy a rendkívüli ülésre sor kerüljön. A múltban már többször is élt ezzel a lehetőséggel.

Forrás
TASR