Szaúdi bíróság fog eljárni a Hasogdzsi-ügyben
Szaúdi bíróság fog eljárni Dzsamál Hasogdzsi újságíró halálának ügyében - szögezte le szombaton Valid bin Muhammed asz-Szamaani szaúdi igazságügy-miniszter, akit az al-Arabíja hírtelevízió szólaltatott meg.

A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy a halálos kimenetelű incidens Hasogdzsival "a királyság szuverén területén" történt, ezért az ügyben szaúdi bíróság fog ítélkezni "minden szükséges eljárás megtétele után".
Rijád szombaton, az október 2-án történt eset után 18 nappal beismerte, hogy Dzsamál Hasogdzsi meghalt isztambuli főkonzulátusán, az újságíró dulakodás következtében vesztette életét.
Az SPA szaúdi állami hírügynökség jelentése szerint a szaúdi főügyészség a nyomozás eddigi eredményei alapján jutott arra a következtetésre, hogy az október 2-án eltűnt ellenzéki újságíró valóban az isztambuli szaúdi konzulátuson lelte halálát, mégpedig amiatt, mert összetűzésbe keveredett az ott tartózkodó személyek egy csoportjával. Az SPA szerint a főügyészség jelezte, hogy folytatódik a nyomozás, tizennyolc szaúdi állampolgárt őrizetbe vettek az üggyel kapcsolatosan. A CNN hírtelevízió úgy tudja, hogy a férfit megfojtották.
A rijádi beismerés után számos nemzetközi szervezet és nyugati ország vezetője szólalt meg, többen elítélték a Hasogdzsi megölését, és további vizsgálatokat követeltek, elégtelennek nevezve a szaúdi beismerést.
Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője szombat este kiadott közleményében "rendkívül nyugtalanítónak" nevezte az újságíró halálát.
"Az Európai Unió, partnereihez hasonlóan alapos, hiteles és átlátható nyomozást szorgalmaz, amely fényt derít a haláleset körülményeire, és felelősségvállalásra kényszeríti a felelősöket" - olvasható közleményében. Mogherini szerint az újságíró meggyilkolása a szaúdi konzulátuson sérti a konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as bécsi egyezményt, különösen annak 55-ik cikkelyét, amely a fogadó ország törvényeinek maradéktalan betartására kötelezi a konzulátusi dolgozókat, és kimondja, hogy a külképviseletek helyiségei nem használhatók a konzuli feladatokkal összeegyeztethetetlen tevékenységre.
Szombat este reagált Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter is, és ő is a leghatározottabban elítélte a gyilkosságot. Közleménye szerint Hasogdzsi halálának megerősítése Rijád részéről "az első lépés az igazság megállapításában", és még sok megválaszolatlan kérdés maradt. Le Drian részvétét fejezte ki az újságíró családjának, és alapos nyomozást, a tettesek felelősségre vonását követelte.