Szálka a szerb mozgalom szemében Délvidék autonómiája
ÚJVIDÉK. A Dveri, vagyis Oltárajtó Nemzeti Mozgalom folytatja harcát Délvidék tartományi autonómiájának eltörlése érdekében. Szerintük létezik Vajdaságban szeparatizmus, amely ellen erélyesen fel kell lépni.
Boško Obradoviæ, a szervezet egyik alapítója és vezetője úgy véli, tűrhetetlen, hogy ha egy délvidéki szerb reggel felébred, akkor nem tudja, hogy vajdasági-e vagy szerb. Az „autonómia-ellenes" kampányból még a szerb akadémikusok is kiveszik részüket. Az Oltárajtó szerint alakul egy „hazafias" (soviniszta?) tömörülés a Szerb Demokrata Párt, a Szerb Radikális Párt és az ő részvételükkel.
A mozgalom emberei valószínűleg nem tudják, hogy nem sok szerb akadna, aki magát vajdaságinak tartaná. A legnagyobb baj, hogy éppen a tömb magyar területeken kiemelkedően magas a regionális identitást „vallók" száma a legutóbbi, 2011-es népszámlálás adataiból kiindulva. Ez azt jelenti, hogy éppen a magyar származásúak egy része képzeleg holmi vajdasági identitás felől. Igazából, nincs másról szó, mintsem az alföldi kulturális jegyekről és életmódbeli sajátosságokról, amelyek még a Magyar Királyság ideje alatt honosodtak meg e földön, és amiket az ún. „regionalisták", vagyis, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és hasonló szervezetek szerb vezetői próbáltak meg (eddig sikeresen) szavazattá kovácsolni.
Az Oltárajtó tagjai elfelejtik azt megemlíteni, hogy az ún. Vajdaságot éppen miattuk hozták létre még Délvidékből, I. Ferenc József császár 1849. november 18-i uralkodói pátensével. Ezzel próbálták az osztrákok meghálálni a délvidéki szerbségnek a magyarok elleni zendülését a magyar szabadságharc alatt. A Szerb Vajdaság és Temesi Bánság aztán 1860. december 27-én szűnt meg, és olvadt be újra a magyar közigazgatásba. Vajdaságnak egyébként is szinte már csak papíron van autonómiája, éppen ezért mondják erre a törekvésre, hogy sok hűhó semmiért!

Forrás
delhir.info