2018. november 4., 11:18

Szakértő: Etiópia kulcsszerepet játszik a bevándorlás megfékezésében

A Migrációkutató Intézet munkatársa szerint Etiópia regionális nagyhatalomként kulcsszerepet játszik az Európa és Közel-Kelet felé irányuló migráció megfékezésében.

etiopia-migransvalsag.jpg
Fotó: Archívum

Marsai Viktor kutató az M1 aktuális csatornán vasárnap azt mondta, az afrikai országban egymillió nemzetközi és közel 3 millió belső menekült él, ráadásul ez a szám a környező államok fegyveres konfliktusai, illetve az Etiópián belüli fegyveres erőszak miatt folyamatosan növekszik.

Hozzátette: Angela Merkel német kancellár Etiópiában tett látogatása is azt bizonyítja, hogy Európa rájött, a migráció megfékezése érdekében a kelet-afrikai állam stabilitása kiemelten fontos.
Emlékeztetett: Etiópia az 1990-es évek óta komoly gazdasági fejlődéseken ment át, azonban ez nem járt erősödő demokratizációval. Politikai reform és demokratikus átalakulás csak 2018-ban Abij Ahmed új miniszterelnök kinevezésével indult el az országban. A miniszterelnök áprilisi hivatalba lépése óta az állami konglomerátumok élén vezetőcserék történetek, javultak az ország külkapcsolatai, és politikai menekültek is visszatértek Etiópiába - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a jelenlegi konfliktusok abból adódnak, hogy egyrészt az új miniszterelnök gazdasági és politikai reformjai még nem érzékelhetők a lakosság szintjén, másrészt származása etnikai konfliktusokat szülhet, amelynek destabilizáló hatása lehet.

Etiópiában 80 népcsoport él, az elmúlt évtizedekben az országot - egyfajta elitként - a lakosság 6 százalékát kitevő tigrinya népcsoport irányította. Az új miniszterelnök oromija felmenőkkel bír, ez a népcsoport a lakosság 30 százalékát teszi ki, így a lakosok etnikai színezetet rendelnek egy amúgy tisztán demokratizációs folyamathoz - fejtette ki Marsai Viktor.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.