HIRDETÉS

Szakértő: a kvótamechanizmus végrehajthatatlan

hirek.sk 2018. március 03., 10:57
BUDAPEST. Tóth Norbert, az Alapjogokért Központ kutatója szerint a kvótamechanizmusról többször bebizonyosodott, hogy végrehajthatatlan, jogi aggályok is vannak vele szemben, ennek ellenére készítették elő a háttérben az elmúlt hónapokban.

Tóth Norbert az M1 aktuális csatornán azt mondta: két fő alkotóeleme van ennek a kvótarendszernek. Az egyik az, amit az Európai Unió (EU) Tanácsának soros elnökségét ellátó Bulgária javasolt a többi érintett tagállamnak, itt arról van szó, hogy főleg az úgynevezett frontországokból kellene kötelezően átvenni embereket a többi államnak. Ennek lenne automatikus része is - folytatta -, hozzátéve, ha a 2017-es adatokból indulnak ki, ez azt jelentené, hogy éves szinten nagyjából 10 ezer embert kellene átvennie Magyarországnak.

A másik építőelem az uniós áttelepítési keret nevet viseli, ennél az EU-n kívülről telepítenének be embereket az unióba - közölte a kutató. Az a kérdés, hogy hol használják fel a forrásokat, mert az áttelepítésnek jelentős és hosszú távú társadalmi költségei is vannak - jegyezte meg.

Bennfentes diplomáciai források kedden közölték, hogy kötelező jellegű áthelyezési kvótákat tartalmazhatna a jövőben a dublini menekültügyi szabályozás az Európai Unió soros bolgár elnöksége által benyújtott reformjavaslatok értelmében, de a korábbi terveknél magasabb küszöböt állapítanának meg a mechanizmus aktiválásához.

Forrás: hirado.hu, M1
0 HOZZÁSZÓLÁS