2017. november 14., 13:42

Szakértő: a felnőttek 60 százaléka túlsúlyos

BUDAPEST. A felnőttek körülbelül 60 százaléka túlsúlyos, gyermekeknél 20 százalék ez az arány Magyarországon - mondta Kovács Viktória, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet táplálkozástudományi szakreferense kedden az M1 aktuális csatornán.
201711141317140.tuls01.jpg

Közölte: a túlsúlyt és az elhízást gyakran szinonimaként használják, de a két fogalom közül előbbi az enyhébb, utóbbi a komolyabb testtömeg-többletet jelenti. Hangsúlyozta: a túlsúlynak és az elhízásnak nagyon komoly hatása van az életminőségre, sok krónikus betegség kockázatát növeli.

Kitért arra is, hogy az elfogyasztott ételek felét a zöldségeknek és a gyümölcsöknek kellene kitenniük, míg a másik felét gabonaféléknek és fehérjeforrásoknak. Minden étkezésnél kell zöldségnek, gyümölcsnek lennie a tányéron - tette hozzá, és felhívta a figyelmet a napi ötszöri étkezés jelentőségére is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.