2016. november 2., 15:53

Svédország meghosszabbítja a Dániából érkezők ellenőrzését

STOCKHOLM. Svédország szerdán bejelentette, hogy újabb három hónapra meghosszabbítja a Dániából Svédországba utazók személyazonosságának ellenőrzését. A lépés a bevándorlóáradat csökkentése érdekében hozott intézkedések sorába illeszkedik.
201611021555280.sp2.jpg

A Svédországba tartó vonatokra, kompokra vagy autóbuszokra szállóknak útlevelet vagy valamilyen más érvényes személyazonossági okmányt kell felmutatniuk ahhoz, hogy felengedjék őket a járműre.

"A kormány álláspontja szerint a közrend fenntartása érdekében továbbra is szükség van ezekre az intézkedésekre" - mondta Anna Johansson svéd közlekedési miniszter. A kormány a bizonytalan nemzetközi helyzetre is hivatkozott a döntés indoklásakor.   

A hosszabbítás február 4-ig marad érvényben. Az intézkedést eredetileg januárban vezették be, és júliusban meghosszabbították. Az ellenőrzésért a közlekedési vállalatok a felelősek.   

A Dániából érkező, illetve oda utazó ingázók panaszkodtak az ellenőrzés miatt, és nemrégiben egy 500 fős csoport kártérítésért beperelte a svéd államot. Sok elégedetlen ingázó arra panaszkodott, hogy új munkát kellett keresniük, illetve gépkocsival kell munkába járniuk.   

A regionális hatóságok és a kereskedőcégek figyelmeztettek, hogy az intézkedés következtében dugók alakulnak ki, és nőnek a határon átnyúló vállalkozások és a munkaerőpiac kiadásai.   

A dán DSB vasúttársaság a kastrupi vasútállomáson végez ellenőrzéseket, amely a vasúti összeköttetést biztosítja a koppenhágai repülőtérrel, s az utolsó vasútállomás a svéd határ előtt. Ilyen ellenőrzéseket utoljára az 1950-es években végeztek a két skandináv ország között.   

Svédország 2015-ben 163 ezer menedékkérőt fogadott be, 2016-ban viszont becslések szerint már csak mintegy 30 ezer lesz a befogadott menedékkérők száma.

Megosztás