2018. január 14., 10:53

Stabil kormányt sürgetett a német elnök

BERLIN. Stabil kormányt sürgetett és az esetleges kisebbségi kormány, valamint az új választások kiírása ellen foglalt állást Frank-Walter Steinmeier német államfő.
201801131629370.st01.jpg

Frank-Walter Steinmeier a Focus című hírmagazin szombati számában megjelent interjújában mind a kisebbségi kormányt, mind az új választásokat legvégső megoldási kísérletnek nevezte.

Egy nappal a nagykoalíciós kormányalakítási puhatolódzó egyeztetések befejezése, illetve a hivatalos tárgyalások megkezdésére tett javaslat megszületése után Steinmeier a leghatározottabban állt ki egy stabil kormány megalakulása mellett.

Az államfő - aki kulcsszerepet játszott abban, hogy az eddigi nagykoalíciós partnerek, a konzervatív  CDU és CSU, valamint a szociáldemokrata SPD ismét  egyeztetéseket kezdtek -  kijelentette: az esetleges kisebbségi kormány alkotmányjogilag nem zárható ki, azonban  Európa jelenlegi helyzetében aligha  alkalmas a kialakult európai válság megoldásához.

Az elnöknek végső soron lehetősége van arra is, hogy a kormányalakítási kísérletek meghiúsulása esetén új választásokat írjon ki,  ezt azonban Steinmeier - akárcsak a kisebbségi kormányt - ultima ratiónak nevezte.

Az államfőnek az a feladata, hogy szükség esetén hidakat építsen, az azonban már nem  tőle függ, hogy a pártok rálépnek-e a hídra - tette hozzá.  

Pénteken Berlinben  az  újabb közös kormány megalakítását célzó tárgyalások megkezdése mellett foglaltak állást a Németországot 2013 óta kormányzó nagykoalíció képviselői, akik  több napon keresztül egyeztettek az együttműködés folytatásának lehetőségéről.

A megbeszélések utolsó fordulója után a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) küldöttsége egyaránt egyhangúlag döntött arról, hogy pártjuk illetékes testületeinek a hivatalos koalíciós tárgyalások elkezdését javasolják.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.