Spanyol kormány: meglepő lenne, ha Puigdemont menedékjogot kapna Belgiumban

A politikus nyilatkozatában az EU-tagállamok közötti kölcsönös bizalomra hivatkozott, és hangsúlyozta, hogy "nem szeretne spekulálni, de nem lenne egy normális helyzet".
Hozzátette: Puigdemont reakcióit "nem könnyű előre látni" ebben az "őrült versenyben", amibe belefogott.
"Ez olyan, mintha én a Nobel-díjat kérném. Kérhetem, de nem adnák nekem" - ironizált Rafael Catalá spanyol igazságügyi miniszter a Cadena Cope rádiócsatornának adott interjújában.
A politikus hangsúlyozta: Carles Puigdemont esetében nem teljesülnek a menedékjog kérésének feltételei, így ha ezt kezdeményezné a folyamat "fél óráig tartana", mert nincs semmiféle alapja.
Beszélt arról is, hogy a leváltott katalán elnök oda utazik ahova akar, mert nincsenek érvényben korlátozó intézkedések ellene.
Carles Puigdemont és feloszlatott kormányának öt tagja sajtóinformációk szerint hétfőn utazott Belgiumba, és azt is valószínűsítik, hogy fontolgatja politikai menedékjogi kérelem benyújtását.
A katalán politikus sajtótájékoztatót hirdetett a brüsszeli sajtóklubba, amely az ANTENA3 spanyol televízió helyi tudósítása szerint már egy órával az esemény előtt zsúfolásig megtelt. Arra számítanak, hogy Puigdemont nyilatkozatában tisztázza a megjelent híreszteléseket.
Belga sajtó: Puigdemont még nem döntötte el, hogy benyújt-e menedékkérelmet
Carles Puigdemont egyelőre nem döntötte el, hogy politikai menedéket kér-e Belgiumban, ez az elkövetkező napok és hetek fejleményeitől is függ - jelentette ki Paul Bekaert, a leváltott katalán elnök ügyvédje kedden Brüsszelben a helyi sajtó tájékoztatása szerint.
"Egyetlen opciót sem zárunk ki, tanulmányozzuk a lehetőségeket, bőven van időnk dönteni" - mondta az emberi jogi ügyvéd a VRT flamand közszolgálati televíziónak.
Elismerte ugyanakkor: semmi garancia nincs arra, hogy ügyfelének megadnák a belga hatóságok a menedékjogot. "Benyújthatjuk a kérelmet, de más dolog, hogy jóváhagyják-e" - fogalmazott Bekaert.
Az ügyvéd közölte, túl korai lenne spanyol-belga diplomáciai feszültségekről beszélni. "Jelenleg mindössze arról van szó, hogy egy európai állampolgár Brüsszelbe utazott" - mutatott rá.
Mint mondta, Spanyolország számára ez meglehetősen érzékeny kérdés, a spanyol hatóságok azonban egyelőre nem kérték ügyfele kiadatását. Hozzátette, a spanyol kormányfő által pénteken menesztett katalán elnök nem "elmenekült" Spanyolországból, és nem is áll szándékában "elrejtőzni" Belgiumban.
A La Libre Belgique című belga lap cikke szerint Bekaert végezetül arról is beszámolt, hogy Puigdemont mellett más katalán vezetők képviseletét is elvállalhatja.
A Twitteren keringő hírek szerint Puigdemont sajtóértekezletén az eddigi barcelonai kormány öt minisztere is részt vesz, akik szintén Belgiumban tartózkodnak.
Egyes szakértők szerint a történtek pont hogy kedvezőek Madrid számára, így ugyanis a spanyol hatóságoknak nem kell letartóztatniuk Puigdemontot, aki ezáltal nem is válhat "politikai mártírrá".
Noha Belgium az egyetlen olyan ország az EU-ban, ahol uniós tagállamok polgárai is menedékjogot kérhetnek, az elemzők többsége rendkívül valószínűtlennek tartja, hogy adott esetben jóváhagynák az exelnök beadványát - írta az EUObserver híroldal.
Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár vasárnap azt mondta, hogy Puigdemont politikai menedékjogot kaphatna Belgiumban, ha kérelmezné. Charles Michel miniszterelnök viszont leszögezte, hogy a kérdés nincs napirenden, majd hozzátette, ez a megjegyzés csak "olaj a tűzre".
A Politico brüsszeli hírportál arról írt, hogy az ügy felboríthatja a "kényes politikai egyensúlyt" a négypárti belga kormánykoalíció pártjai között, mivel annak legerősebb pártja a flamand nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA), amelynek több tagja nyíltan támogatja a katalán függetlenségi mozgalmat, ahogy az önálló Flandria megteremtését is.
Hétfőn a spanyol állami főügyész büntetőeljárás megindítását kezdeményezte lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a korábbi katalán kormány és a barcelonai parlament elnökségének több tagja ellen.