2011. szeptember 11., 16:24

Sorsdöntő hónapok előtt állnak a görögök

ATHÉN. A helyzet kritikus és a következő két hónap döntő fontosságú lesz "a létezésünkre" - jelentette ki a tegnapi kihelyezett kormányülés után Evangelos Venizelos görög pénzügyminiszter az államháztartási célkitűzések és a mély recesszió tükrében.
A Bloomberg tudósítása szerint George Papandreou kormányfő azt hangsúlyozta: a fő célkitűzés a csőd elkerülése, ennek érdekében pedig további intézkedések várhatók, hogy az idei évi államháztartási deficitcélt el tudja érni a kormány. Az elmúlt napok nyugat-európai döntéshozói nyilatkozatai alapján ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy a nemzetközi szervezetek kifizessék az első hitelcsomag következő részletét.

A görög kormány és a nemzetközi szervezetek korábban 3,8 %-os idei GDP-visszaeséssel számoltak, de az első félévi adatok alapján (mintegy 7,5 %-os zuhanás) ennél sokkal nagyobb recesszió valószínű, így további intézkedések nélkül nem tartható a 7,5 %-os idei deficitcél. A nemzetközi szervezetek 9 % közeli hiányt vetítenek előre.

Az elmúlt napokban hivatalosan nem volt szó arról, hogy a görög kormány további költségvetési kiigazító intézkedéseket hajtson végre, az állami irányítás alatt álló egyik rádió ma közzétett információi szerint azonban a kihelyezett kormányülésen erről tárgyalnak a miniszterek. A rádió úgy tudja, hogy adóemelést tervez a kormány az alkohol és dohánytermékeken, és minden ingatlanra is adót vetnének ki azért, hogy idén 1,7 milliárd eurónyi pótlólagos költségvetési bevételre tegyen szert a görög államkassza.

Az elmúlt hetek gazdaságpolitikai huzavonája miatt jelentősen nőtt a görög államcsőd piacon árazott valószínűsége, és a hírügynökség német kormánykörökből úgy értesült, hogy a németek szeretnék felkészíteni a bankrendszerüket az esetleges görög csőd elleni minél jobb védekezésre.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.