Sorra dőltek meg a melegrekordok az elmúlt napokban
A meteorológus a TASR hírügynökségnek elmondta: az első rekordok már július 2-án születtek, majd a következő napokban fokozatosan emelkedett a hőmérséklet. „Július 5-ig ez kevésbé feltűnő volt, július 6-tól, hétfőtől azonban a maximális, minimális és átlagos nappali hőmérsékletrekordok száma már jelentős mértékben nőtt a múlt hetihez képest” – fejtette ki Faško.
A legtöbb rekord kedden dőlt meg. „Aznap a meteorológiai állomások több mint kétharmadán jegyezték fel a nappali maximális hőmérsékletrekord megdőlését. Még szembetűnőbb volt az átlagos nappali hőmérséklet esete, 2015. július 7-én az 50 mérőállomás közül csupán négy helyen nem dőlt meg a korábbi rekord” – egészítette ki Faško.
A keddről szerdára virradó éjszaka szintén szélsőségesen meleg volt. „Ez az éjszaka trópusi jellegű volt csaknem a meteorológiai állomások csaknem fele esetében” – közölte az SHMÚ munkatársa. Hozzátette: trópusi éjszakáról akkor beszélhetünk, ha az adott éjjel a hőmérséklet nem csökken 20 fok alá. Egyúttal rámutatott, hogy az említett mérőállomások közül néhány azt jegyezte fel, hogy éjjel is 25 fok fölött marad a hőmérséklet.
A rendkívüli meleg alaposan megviseli az emberi szervezetet, az elmúlt napokban tomboló hőség miatt naponta megközelítőleg 100-120 személy lett rosszul.
Az eltelt 24 óra leforgása alatt az Országos Egészségügyi Mentőszolgálatnak 106 rosszullétet jelentettek Szlovákia területén – tájékoztatott Boris Chmel, a mentőszolgálat műveleti központjának munkatársa. Legtöbben Eperjes megyében, legkevesebben pedig Trencsén megyében lettek rosszul. A kánikulában a legnagyobb kockázatnak kitett csoportoknak a gyerekek és a nyugdíjasok, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel küszködők és az egész nap napfényes helyen fizikai munkát végző emberek számítanak.