Soros egymillió menekült befogadását akarja – évente
Európának sokkal többet kellene tennie a menekültekért, menedékkérőkért és bevándorlókért Soros György cikke szerint - írja a ZeroHedge. A magyar származású milliárdos befektető cikkében azt írja, hogy az Európai Uniónak el kéne ismernie, a bevándorlás-politikájának hiányosságai vezettek ahhoz, hogy a menekültprobléma idei eszkalációja kezelhető problémából politikai válsággá fajult.
A tagállamok önző módon saját érdekeit a közössé érdekei elé helyezték, sokszor egymás ellenében cselekedtek. Ez pánikot váltott ki a menedékkérők, a nagyközönség és az illetékes hatóságok soraiban is, de a menekültek váltak leginkább az áldozatává.
Hat pont ellen hat pontot
Az EU-nak soros szerint megfelelő, a tényleges kapacitásokat figyelembe vevő, egységes tervre van szüksége a menekültek befogadásához. A tervnek Európa határain kívülre is ki kell terjednie, hogy a menekülteket saját országuk közelében tartsa.
Soros György szerint Orbán Viktor nemrég publikált hat pontos terve alárendeli az emberi jogokat a határok biztonságának. Az EU-t létrehozó közös értékek megtagadásán keresztül az EU megosztásával és szétverésével fenyeget. Valamint megsérti a törvényeket, amelyek az irányítására szolgálnak.
Az Amerikában élő mágnás is hat pontban foglalta össze, milyen tervet tart szükségesnek.
1. Évi egymilliót tizenötmilliárdért
„Az előrelátható jövő érdekében” az EU-nak évi egymillió menekültet kéne befogadnia. A költségek igazságos elosztása nagyon fontos. Minden egyes menekült ellátása, egészségügyi ellátása és oktatása tartózkodásának első két évében 15 ezer euróba kerülne. Az értékpapír-piaci guru szerint ezt hosszú futamidejű kötvények kibocsátásából is lehetne fedezni, és ezek a kiadások alapos lökést adnának az európai gazdaságnak.
2. Törökország, Jordánia és Libanon
segítését, ahol a legtöbb menekült él, az EU-nak kéne vezetnie, megfelelő életkörülményeket teremtve a menekülteknek. Egy menekült ellátása Soros szerint évi 5000 eurót igényelne.
3. Azonnal közös bevándorlási
és esetleg határőrizeti hatóságot kéne felállítani az EU-ban Soros szerint.
4. Biztonságos útvonalakat
kell kialakítani a menekültek számára az Európába való eljutáshoz, kezdve azzal, hogy Olaszországból és Görögországból továbbjuttatjuk őket – mondja Soros.
5. Az EU által kidolgozandó
menekültügyi szabályokat az egész világon érvényessé (globálissá) kell tenni.
6. Az évi egymillió fő befogadásához
mobilizálni kéne az állami szektoron kívül a magánszektort, a társadalmi (civil) szervezeteket, egyházakat is, mint „szponzorokat” - zárja Soros György hat pontos tervét.
Soros György neve az elmúlt időszakban több vonatkozásban is felmerült a menekültügy kapcsán. Portálunk a napokban írt arról, hogy Magyaridők.hu információi szerint a Törökországból Görögországba induló csempészhajókon ingyenesen osztogatják azokat az útikalauzokat, amelyeket a Soros György érdekeltségébe tartozó Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundation) nyomtat és terjeszt.
A W2eu, azaz Welcome to Europe névre hallgató csoport által kiadott füzetben ötletek, térképek, telefonszámok és az Európán keresztülhaladással kapcsolatos tanácsok olvashatók. A kézikönyvet egy felborult csónakból sodorta partra a tenger, ott bukkant rá a Sky News Leszboszon járó riportere. Jonathan Samuels helyszíni beszámolójában azt írta: a görög partokat elérő migránsok mindegyikénél van ilyen könyv.
A W2eu portálon az olvasható: Isten hozott minden, nehéz út után megérkezőt, és kívánunk mindannyiuknak jó utat, mivel a szabad mozgáshoz mindenkinek joga van.
A „migránskézikönyv” útvonalakat, segítő telefonszámokat és hasznos tanácsokat tartalmaz. Külön rész foglalkozik a migránsok jogaival. Egy német blog szerint „a könyv már-már kiképzi a migránsokat jogaikat illetően, ezért is olyan gyakori, hogy a magukat jól kiismerő bevándorlók erőszakosak és lázadnak az egyes intézkedések ellen”.