2014. július 13., 10:41

Sokan jobb televíziót vettek a foci-VB miatt

POZSONY. Két jelentős szlovákiai elektronikai szakáruház is megerősítette, hogy a brazíliai futball-világbajnokság pozitívan befolyásolta a televízió-készülékek eladását. Sokan ugyanis a VB miatt szánták rá magukat jobb képminőségű berendezés vásárlására.

Az Alza internetes áruház adatai szerint idén 12 százalékkal nőttek a TV-eladások, főleg júniusban és júliusban ugrott meg az eladott készülékek szám. Ebben az időszakban a szokásosnál mint az egyharmadával több televíziót adtak el.

A Nay társaság is igazolta, hogy boltjaikban mostanában a megszokottnál jóval több televízió fogyott. „A brazíliai foci-VB miatt idén 20 százalékos növekedést értünk el az eladás során“ – közölte Ján Gábriš, a Nay termékmenedzsere. Hozzáfűzte: mindenféle nagyságú TV iránt kereslet mutatkozik.

Amennyiben az elektronikai termékek vásárlásakor részletfizetési lehetőség is van, szinte már semmi nem állhat a fogyasztók útjába. A szlovákiai átlagpolgárok hozzávetőleg hatévente cserélnek TV-készüléket – mutatott rá ¼ubomír Dráhovský kereskedelmi elemző.

Gábriš megjegyezte, hogy az eladások növekedéséhez jelentős mértékben hozzájárult a Sony kampánya, a cég ugyanis a világbajnokság egyik partnere. Szlovákiában például a Sony Adidas Brazuca focilabdát, a VB hivatalos labdáját ajándékozta azoknak, akik Sony Smart TV-t vásároltak.

Dráhovský is megerősítette, hogy a nagyszabású sportesemények esetében nagyon fontos a gyártók marketingje. „Ha időben elkezdik a kampányt, akkor az olyan események, mint a jégkorong- vagy foci-VB, de az olimpia is jelentős mértékben segíthet az eladásban“ – fűzte az elmondottakhoz.

Megosztás