2014. augusztus 23., 07:45

Sok a fiatal munkanélküli és a betöltetlen állás Ausztriában

BÉCS. Magas a fiatal munkanélküliek száma Ausztriában, ugyanakkor sok a betöltetlen, szakképesítést igénylő pályakezdő pozíció is – derül ki az osztrák szociális minisztérium felméréséből.
A megkérdezett cégek 85 százaléka arra panaszkodik, hogy sok pályakezdő, a hiányos képzettsége miatt, nem tudja betölteni a megpályázott állást. A cégek leginkább az alapvető készségek, mint a szövegértő olvasás, számolás vagy írás hiányára panaszkodnak. Ehhez jön még az illem- és nyelvi tudás hiánya.

A nemzetközi tanulói teljesítménymérésére szolgáló 2013-as Pisa-tanulmány szerint korcsoportonként 13 és 17 ezer osztrák fiatalnak nagyon alacsony a tudása. Ennek következményei megmutatkoznak az álláspiacon is. Ugyan júliusban több mint negyvenezer 25 év alatti fiatal volt munkanélküli, az osztrák vállalatoknál négyezer betöltetlen gyakorlati képzést kínáló hely volt.

A nyugdíjasok száma nő, a képzett pályakezdők száma pedig csökken – mondta Martin Gleitsmann, a gazdasági kamara osztályvezetője. Úgy fogalmazott: ha a szociális beilleszkedés terén előfordulnak hiányosságok, akkor természetes, hogy a cégeknek problémájuk lesz az alkalmazottal.

A kamara képviselője elmondta: a munkaerőpiacon évente nagyjából tízezer hiányos képzésű fiatal jelenik meg. Hangsúlyozta: a demográfiai változások miatt ez megengedhetetlen, az osztrák iparnak jól képzett munkaerőre van szüksége. A felmérés szerint a 2000-ben tinédzserkorukat élő, mostani huszonévesek igazi kihívást jelentenek a cégeknek.

Õket a vállalatoknak másképpen kell kezelniük – mondta a McDonald’s Ausztria hr-igazgatója. Úgy érvelt: ezeknek a fiataloknak a munkájuk során teljes rugalmasságra van szükségük és mindig közvetlen visszajelzést várnak a feletteseiktől, ekkor lesznek igazán fontos részesei a csapatnak.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.