Snowden hároméves tartózkodási engedélyt kapott Oroszországban
MOSZKVA. Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező amerikai informatikus három évre szóló tartózkodási engedélyt kapott az orosz hatóságoktól - jelentette be csütörtökön Moszkvában ügyvédje, Anatolij Kucserena.
Snowden szabadon mozoghat Oroszországban és külföldre is utazhat, de legfeljebb három hónapra. "Van munkája, és szerény életvitelt folytat" - hangsúlyozta az ügyvéd. A szakmájában dolgozik, egyebek közt számítógépes technológiával foglalkozik - mondta. Fizetéséből és a számlájára befolyó magánadományokból él - tette hozzá. Az amerikai informatikus szorgalmasan tanul oroszul.
"Az én ötletem volt, hogy tartózkodási engedélyt kérjen, mert az ideiglenes menedékjogot évente meg kell hosszabbítani" - mondta az ügyvéd. Az ideiglenes tartózkodási engedélyt a három év letelte után meg lehet hosszabbítani. Snowden ötévi oroszországi tartózkodás után orosz állampolgárságért folyamodhat, ha akar.
Snowden tavaly egy évre szóló ideiglenes menedékjogot kapott az orosz hatóságoktól, amely augusztus 1-jén lejárt. Ügyvédje elmondta, hogy az Egyesült Államok nem küldött hivatalos kérelmet Moszkvának Snowden kiadása érdekében.
Washington csütörtökön az informatikus azonnali visszatérését sürgette az Egyesült Államokba. A Fehér Ház szóvivője hangsúlyozta, az amerikai hatóságok álláspontja az eddigiekhez képest nem változott: Snowdent az Egyesült Államokban bűncselekmény elkövetésével vádolják, és olyan gyorsan, ahogy csak lehet, vissza kellene térnie az országba, ahol "tisztességes eljárást és védelmet biztosítanának számára".

Forrás
MTI