2011. március 18., 08:02

Sikertelen reaktorhűtés Japánban

TOKIÓ,WASHINGTON. Még hetekbe telhet, míg sikerül lehűteni a fukusimai atomerőmű reaktorait, s ezzel ellenőrzés alá vonni a létesítményt - jelentette ki Gregory Jaczko, az amerikai Nukleáris Szabályozási Bizottság (NRC) vezetője.

A Fukusima-1 erőműben három reaktornál is a fűtőrudak legalább részlegesen összeolvadtak - állítják szakértők. Azonban japán és amerikai illetékesek egyetértenek abban: ennél is nagyobb veszélyt jelentenek azok a pihentető medencék, amelyekben a használt fűtőrudakat tárolják. Ha ezeket nem borítja víz, a rudak felmelegednek és radioaktív részecskéket bocsátanak a levegőbe. Márpedig legalább az egyik ilyen medencében, a hármas reaktornál a vízszint veszélyesen alacsony. "A hármas egységgel kapcsolatos munka a legfőbb prioritásunk" - mondta pénteken Edano Jukio kormányszóvivő. Pénteken megérkezett Japánba Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője, aki egyelőre csak annyit közölt: a fukusimai történéseket rendkívül súlyos balesetnek tartják.

  A

kettes reaktor épületéből pénteken füst szivárgott: ennek okát nem tudják. Az illetékesek egyébként bejelentették: pénteken nem folyamodnak ahhoz a módszerhez, amelyet az előző nap kipróbáltak, azaz hogy helikopterekről zúdítsanak vizet a reaktorokra. Ennek okát nem közölték, de a tévécsatornák képsorai szerint a víz nagy  része mellé-ment. Az erőmű technikusai továbbra is azon dolgoznak, hogy áramot vezessenek a reaktorokhoz, s így  beindíthassák A vízellátásban (s így a hűtésben) kulcsszerepet játszó szivattyúkat. Pénteken kettő, szombaton pedig másik két reaktornál akarják helyreállítani az áramszolgáltatást. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a múlt pénteki földrengés, illetve az azóta történt erőművi robbanások nem tették-e tönkre a szivattyúkat. Eközben a japán rendőrség
újabb adatsort hozott nyilvánosságra a földrengés, illetve az azt követő cunami áldozatairól. Eszerint legalább 6405-en haltak meg, míg az eltűntek száma 10 ezer 259.



Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.