Selye-jubileum – Állandó kiállítás nyílt a Selye János Egyetemen

A jubileumi rendezvényt az egyetemi konferencia-központ előcsarnokában az annak megszervezéséből oroszlánrészt vállaló Filakovszky János rektori megbízott, bécsi-komáromi neurológus és egyetemi oktató nyitotta meg. Majd Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete Tóth Jánossal, a Selye János Egyetem napokban leköszönő rektorával együtt átvágta az állandó Selye-kiállításnak helyet adó K10-es terem díszszalagját.

A tárlat hivatalos megnyitója után a jelenlevők átvonultak a díszterembe, ahol a főszervező köszöntötte a résztvevőket, köztük a nagykövetasszonyon, Tóth rektoron és utódján, Juhász György professzoron kívül Bukovszky László kisebbségügyi kormánybiztost, Selye János egykori diákjait, Stubendek Lászlót, Komárom polgármesterét, Szabó Katalint, a tárlat főkurátorát, Számadó Emesét,  a túlparti Klapka György Múzeum és Csütörtöky Józsefet, a Duna Menti Múzeum igazgatóját, továbbá több hazai szlovák egyetem vezetőit, a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járás elöljáróját, valamint a jelenlevő parlamenti képviselőket, az SJE igazgatótanácsának és akadémiai közösségének a tagjait.

Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott pozsonyi nagykövete Selye János (Bécs, 1907. I. 26 – Montreál, 1982. X. 16.) életéről és áldásos munkásságáról beszélt. Hangsúlyozta: Selye méltán sorolható a XX. század meghatározó tudósai közé. Bár őt közel tíz éven át Nobel-díjra is jelölték, azt végül mégsem kapta meg. Arról is beszélt, hogy Selye kikezdhetetlen hírneve vélhetően előmozdította a Selye János Egyetem létrejöttének ügyét, s eloszlatta az azzal kapcsolatos korábbi félelmeket.

Úgy vélte, ez az állandó kiállítás a felvidéki magyar egyetemnél méltóbb helyre nem is kerülhetett volna, amiért a házigazdákon kívül köszönetet mondott a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak és igazgatójának, Varga Bertalannak, valamint a Szabó Katalin főmuzeológus és tárlatkurátor vezette lelkes rendezőcsapatnak. Megjegyezte: a továbbiakban egy Selye-vándorkiállítás utaztatását tervezik olyan egyetemekre, amelyek rendelkeznek orvosi karral. Végül az egyetemnek azt kívánta, hogy az sok-sok emberöltőn át a felvidéki magyarság meghatározó intézménye legyen.

Selye János szellemi öröksége éltetését éveken át kiemelt feladatának tartó Tóth János, az SJE leköszönő rektora Selye tudományos és kutató munkásságán kívül mindenkori elhivatottságát emelte ki: ünnep- és hétköznapokon is fanatikus módon napi 12 órát dolgozott, s csupán 29 éves volt, amikor stresszelméletével előrukkolt. Azt is elmondta, a ma megnyílt kiállítás megvalósulásáig hosszú, kanyargós út vezetett. Ez az anyag ugyanis a magyar állam tulajdonát képezte, Filakovszky János elhivatottságán, odaadó munkáján kívül Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak és a Pozsonyi Magyar Intézetnek a közbenjárására is szükség volt, amiért hálás köszönetet mondott.

A február 1-én hivatalába lépő új rektor, Juhász György röviden méltatta elődje érdemeit, majd az SJE alkalmazotti közössége nevében virágcsokorral is megköszönte tevékenységét, sikeres SJE érdekében végzendő másfajta további munkálkodást kívánva neki.

Az ünnepi köszöntők után Szabó Katalinnak, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főmuzeológusának virtuális tárlatvezetése következett. Elmondta, hogy kolléganőjével, Torma Judittal együtt több hónapon át dolgoztak annak létrejöttéért, miközben arra is figyeltek, hogy sikerüljön felvillantaniuk Selye érdekes személyiségét. A tudós által írt egyes szövegeket is felhasználták, s őt a kiállításon az MTVA segítségével meg is szólaltatták. Továbbá megtekinthető a stressz folyamatának sematikus rajza, Vass Judit rendező Selyéről készített In vivo című filmjének egyik részlete, valamint az anyakönyvi és keresztelési kivonata, illetve több, családjáról és kollégái társaságában készített érdekes fotója is. Végül a keddenként és csütörtökönként 9-től 11 óráig, s előzetes egyeztetés után akár más időpontban is ingyen megtekinthető kiállítást Selye szavaival azoknak ajánlotta, akik „nem félnek élvezni az egész élet stresszét, és nem képzelik, hogy ez sikerülhet a szellem erőfeszítése nélkül“.

A rendezvény második részét egy szimpózium képezte, amely keretében Kiss László felvidéki orvostörténész, docens, író Selye János szlovákiai kötődéseiről és saját kutatási eredményeiről számolt be. Egyéb érdekességek mellett elmondta, hogy Selye János apja, Hugó a Trencsén megyei Poroszkán született, nagyapja, Samu pedig még a Schlesinger nevet viselte. A világhírű professzor komáromi tartózkodását jelző (1907-1929?) Határőr utcai emléktáblán majd módosítani kell az időponton, hiszen ő a kutatásai szerint nem 1907-ben, hanem leghamarabb csak 1909-ben érkezhetett a Duna-parti városba. Azt is felkutatta, hogy a hajdani komáromi bencés gimnazista kedvenc tanára a filozófiát oktató Bognár Cecil Pál volt, akivel felnőttként is levelezett. Kiemelte mély magyarságtudatát, megemlítve: az Egyesült Államokban kapott George Washington-díjat is magyarul köszönte meg.

Daniela Ježová stresszkutató, a pozsonyi Komenský Egyetem gyógyszertan-professzora és a Szlovák Tudományos Akadémia elnökségi tagja Selye szellemiségéről és a szlovákiai stresszkutatásról beszélt. Felidézte Selye 1960 májusában Pozsonyban tartott nagyon sikeres előadását, amely szlovák nyelvű változata a Bratislavské lekárske listy nevű lapban is megjelent. Elmondta: az előadó ott magyar nyelven is köszöntötte a jelenlevőket, hiszen világhírű tudósként is mindenütt vállalta magyar gyökereit. Azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy Selye hatására 1975 óta négyévente stressz-szimpóziumot rendeznek Szlovákiában. A legutóbbi 2015-ben zajlott, de megígérte, hogy mindenképpen folytatás következik.

Végül Selye egyik utolsó magyar doktorandusza, a vajdasági származású Szabó Sándor, az Irvine-i Kaliforniai Egyetem professzora tartott előadást Selye János munkásságáról. Miközben nagy tudású, ám szigorú mestere érdemeit ecsetelte, azt is megemlítette, hogy „stresszet jelentett Selyével együtt élni és dolgozni“, hiszen a napi 12 órás munkát kollégáitól, akárcsak önmagától még karácsonykor is megkövetelte. Hozzátette: a hozzá közelállókkal azonban gyakran viccelődött és nagyon sokat tanulhattak tőle. Egyebeken kívül azt is elmondta, hogy Selye első stresszel kapcsolatos tudományos cikke 1936-ban jelent meg, de csak 1974-ben tette közzé a stressz 1. hivatalos definícióját, amely így hangzik: „A stressz a szervezet nem-specifikus reakciója“. Majd 1976-ban jelent meg a neki dedikált utolsó könyve, önéletrajzát pedig először francia nyelven 1976-ban, angolul pedig 1977-ben jelentették meg. Bár a hatvanas évektől foglalkoztatta őt a hazatelepülés gondolata, de ez akkoriban nem valósulhatott volna meg.

Szabó professzor hangsúlyozta: Selye elsősorban azért érdemelte volna meg a Nobel-díjat, mert tőle származik a szteroidok tudományos alapon történő felosztása és elnevezése. 1950-ben állt legközelebb ahhoz, hogy a díjat megkapja. Amikor azonban erre nem került sor, három hétig senkivel sem volt hajlandó beszélni, csalódottságában teljesen magába zárkózott. Végül az egykori diák azt javasolta, hogy Selye emlékére mielőbb induljon be a biológia-, illetve stresszoktatás a Selye János Egyetemen. Azután nagyméretű eredeti Selye-fotókat ajándékozott Tóth János rektornak, Filakovszky János főszervezőnek és Szabó Katalin tárlatkurátornak, illetve a ma elhangzó előadása kéziratát is az SJE rendelkezésére bocsátotta.