Seehofer: a legfőbb üzenet az, hogy az illegális migráció már nem kifizetődő
A koalíciós pártok között létrejött megállapodás a menedékkérők kezeléséről azt a legfőbb üzenetet küldi a világba, hogy az illegális migráció immár nem kifizetődő - értékelte a héten történteket a Bild című német lap vasárnapi kiadásának adott interjúban Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter.

A konzervatív uniópártok közötti megállapodás, amelyre végül a nagykoalícióban velük kormányzó szociáldemokraták is rábólintottak, azt irányozza elő, hogy a Németországba érkező menedékkérők esetében 48 órán belül vizsgálatot folytatnak le, és ha már egy másik uniós tagállamban is nyújtottak be menedékkérelmet, akkor visszaküldik őket oda. Ha ez nem lehetséges, egy jövőbeni kétoldalú megállapodás alapján, Ausztriába küldenék vissza őket.
A menedékkérők visszafogadásától is elzárkózó olasz kormánnyal kapcsolatban a politikus világossá tette, senkinek nem szabad arra fogadnia, hogy nem jönnek létre kétoldalú megállapodások az emberek visszafogadásáról. Mint mondta, az uniós belügyminiszterek jövő heti találkozóján személyesen tárgyal majd erről Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel.
Arról, hogy hogyan lehet anélkül lezárni a földközi-tengeri migrációs útvonalat, hogy tömegek fulladnának a tengerbe, a politikus hangoztatta:
le kell csapni az embercsempészekre, és a menedékkérőknek nem szabad vállalkozniuk a veszélyes útra.
Az Angela Merkel kancellárral történt összetűzéssel kapcsolatban a Bild am Sonntag azt kérdezte Seehofertől, hogy bocsánatot kért-e a kormányfőtől.
fogalmazott. Hozzátette: magától értetődő, hogy továbbra is együtt tudnak dolgozni egymással.
A Bild am Sonntag ezzel párhuzamosan egy csütörtökön készült közvélemény-kutatás eredményét is ismertette.
Az Emnid nevű cég felmérése szerint a németek 67 százaléka azt gondolja, hogy az uniópártok két vezetőjének vitája nem volt helyénvaló. A túlnyomó többség, 71 százalék pedig úgy véli, hogy a politika általános megbecsültsége odaveszett. A megkérdezettek 69 százaléka úgy véli, hogy Seehofer ártott a politika megítélésének, míg Merkelről 46 százalék vélte így. A relatív többség szerint a szövetségi belügyminiszternek le kellene mondania, 41 százalék szerint viszont nem.