2018. február 14., 07:48

Schulz azonnali hatállyal távozik a szociáldemokrata párt elnöki tisztségből

BERLIN. Martin Schulz azonnali hatállyal távozik a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki tisztségéből. Ezt a politikus személyesen jelentette be kedden Berlinben. A párt vezetését ideiglenesen a rangidős alelnök, Olaf Scholz hamburgi polgármester veszi át.
201802140104590.SCH-638be8200bd75827e3ef29b3cb9d1ab6ecf7ef5.jpg

Martin Schulz a párt elnökségi ülése után tett nyilatkozatában kiemelte, hogy keserűség és harag nélkül távozik tisztségéből. Döntésével hozzá akar járulni a személyi viták lezárásához, amelyek szavai szerint elterelték a figyelmet a politika tartalmi kérdéseiről. Hangsúlyozta, hogy siker a szociáldemokratáknak az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Horst Seehofer bajor miniszterelnök vezette Keresztényszociális Unióval (CSU) kötött koalíciós szerződés, amelyre építve a párt megújítását is sikerrel végrehajthatják, feltéve, hogy a tagság elfogadja a szerződést.    

Elmondta, hogy az elnökség egyhangúlag támogatta javaslatát, amely szerint a testület Andrea Nahlest, a párt szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetőjét jelöli elnöknek. A tisztség betöltéséről rendkívüli kongresszuson, április 22-én döntenek.    

A tanácskozáson arról is egyhangúlag döntöttek, hogy a Wiesbadenben tartandó kongresszusig Olaf Scholz alelnök, Hamburg első polgármestere - a tartományi rangú város kormányának vezetője - irányítja az SPD munkáját.    

Martin Schulz a koalíciós tárgyalások után, február 7-én bejelentette, hogy lemond a pártelnökségről, két nap múlva pedig közölte, hogy a személye körüli viták miatt letesz arról a szándékáról is, hogy a következő, CDU/CSU-SPD összetételű szövetségi kormány külügyminisztereként folytassa politikai pályafutását.     

Az Európai Parlament volt elnöke - akit tavaly márciusban még a küldöttek 100 százalékának támogatásával választottak meg elnöknek a szociáldemokraták berlini kongresszusán - így szűk egy év alatt teljesen kiszorult a német és az európai politika első vonalából, várhatóan "egyszerű" Bundestag-képviselőként folytatja karrierjét.    

A párt szűkebb vezetése azt tervezte, hogy az elnökválasztó rendkívüli kongresszusig is Andrea Nahlest teszik meg ügyvezető elnöknek. Több tartományi szervezet bírálta az elhatározást, amellyel kapcsolatban jogi aggályok is felmerültek. Ezért végül a leghosszabb ideje - 2009 óta - hivatalban lévő alelnökre, Olaf Scholzra bízták a feladatot. 

Andrea Nahles lehet az első nő a 153 éve alapított párt élén. A kedd esti elnökségi ülés után tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy örömmel vállalja a jelölést a legrégebbi német demokratikus párt elnöki tisztségére, amelynek betöltése nagy felelősség és nagy kitüntetés. A következő hetek legfontosabb feladata a tagság meggyőzése a koalíciós szerződésről - mondta Andrea Nahles, hangsúlyozva, hogy teljes erővel "beleáll" a pártszavazás sikeréért folytatott kampányba.    

Az SPD-nél február 20-tól március 2-ig tartanak pártszavazást. A szociáldemokraták akkor folytathatják a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU-val, ha a 463 ezer párttag legkevesebb 20 százaléka részt vesz a szavazáson, és a többség a koalíciós szerződés elfogadására voksol.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.