2011. augusztus 24., 17:43

Schmitt levelet írt Gašparoviènak

BUDAPEST. A magyar köztársasági elnök elfogadhatatlannak tartja, hogy Szlovákia Esterházy Jánost háborús bűnösként tartja számon: egy igazi demokratát és humanistát nem kezelhetnek így.
A magyar államfő ezt szlovák kollégájához írt levelében hangsúlyozza, azzal összefüggésben, hogy Ivan Gašparoviè egy interjújában Hitler és a fasizmus hívének nevezte a felvidéki magyarság két világháború közötti vezetőjét.

Schmitt Pál úgy fogalmaz, sajnálattal és értetlenséggel fogadta a szlovák köztársasági elnök szavait. Emlékeztet: a magyar kormány és a korábbi köztársasági elnökök már többször kezdeményezték Esterházy János rehabilitálását, Prágában tett látogatása során pedig maga is megkoszorúzta Esterházy János nyughelyét, abban a reményben, hogy ez a gesztus is enyhülést hozhat a személye körüli indulatokban.

A magyar köztársasági elnök felidézi, hogy Esterházy János volt az egyetlen, aki a szlovák parlamentben a zsidók deportálásáról szóló törvény ellen szavazott 1942-ben. Embermentő tevékenységéért először a Gestapo üldözte, majd a szovjet csapatok bevonulása után az NKVD a Gulagra hurcolta; 1947-ben Pozsonyban pedig koholt vádak alapján halálra ítélték - sorolja az államfő.

Schmitt Pál szerint Esterházy János egész életében elutasította a fasizmus és a kommunizmus diktatúráját, ennek pedig végső, tragikus bizonyítéka, hogy hosszú szenvedés után a csehszlovák kommunisták börtönében halt mártírhalált 1957-ben.

Schmitt Pál a szlovák államfőhöz írt levele végén azon reményének is hangot ad, hogy közeljövőben esedékes budapesti találkozójukon a két ország közös értékeiről is eszmét cserélhetnek.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.