Schäuble: Európának össze kell tartania
Wolfgang Schäuble pénteken Berlinben úgy fogalmazott: "Tiszteletben kell tartanunk a brit népszavazás kimenetelét". Hozzátette, személy szerint más eredményben reménykedett.
"Európának most össze kell tartania, együtt a legjobbat kell kihoznunk brit barátaink döntéséből" - folytatta. Szavai szerint a jövőbe kell nézni és körültekintően kell kezelni a brit kilépést.
A német miniszter közölte, hogy szoros kapcsolatban áll a világ hét legfejlettebb ipari országát - köztük Nagy-Britanniát - tömörítő G7 államok pénzügyminisztereivel.
Schäuble arról is beszélt, hogy az Európai Unióból való kilépésre egyértelmű szabályok vonatkoznak, amelyeket alkalmazni is fognak. "Ez biztonságot teremt" - mondta.
Ayrault: az EU-nak sürgősen vissza kell szereznie az emberek bizalmát
Elszomorítónak nevezte a francia külügyminiszter péntek reggel a brit szavazók döntését az Európai Unióból való kilépésről, és kijelentette, hogy az EU-nak sürgősen vissza kell szereznie az emberek bizalmát. A francia kormány még péntek délelőtt tanácskozást tart a brit népszavazás következményeiről, majd Francois Hollande államfő is nyilatkozik.
Jean-Marc Ayrault külügyminiszter Twitter-profilján azt írta: "Szomorú vagyok az Egyesült Királyság miatt. Az életnek mennie kell tovább Európában, az Európai Uniónak azonban sürgősen vissza kell szereznie polgárai bizalmát."
Francois Hollande köztársasági elnök arra figyelmeztetett szerdán, hogy ha a britek kilépek az EU-ból, annak "nagyon súlyos következményei lesznek". "Sokkal nagyobb a tét, mint az Egyesült Királyság jövője, az Európai Unió jövőjéről van szó" - jelentette ki akkor.
Osztrák külügyminiszter: A britek döntése földrengésszerű
Amennyiben az egyik legnagyobb uniós tagállam kilép az Európai Unióból (EU), "kő kövön nem maradhat", a britek döntése földrengésszerű - adott hangot megdöbbenésének és meglepettségének Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az osztrák közszolgálati Ö1 rádióban pénteken.
Ugyanakkor kijelentette: az unió túlélheti mindezt. Sok változtatásra van szükség, mindezt pedig gyorsan és átfogó jelleggel kell véghezvinni - mondta a miniszter, és hangsúlyozta, hogy az EU megreformálásán "hideg fejjel" kell dolgozni.
Meglátása szerint sokan úgy vélik, hogy az unió a nagy és döntő témákban, mint a migráció és a menekülthullám, nem tud cselekedni. Kurz szerint meg kell oldani az unió a központi problémáját, a bevándorlás kérdését, és párbeszédet kell folytatni az intézményi feladatokról is.
Kurz arra is kitért, hogy amennyiben minden úgy folytatódik, mint eddig, nem zárható ki, hogy a brit népszavazás eredménye dominóhatást indíthat el. Az unió megváltoztatásán kell dolgozni, hogy hasonló szavazás ne ismétlődhessen meg egy másik tagországban - ismételte meg a tárcavezető.