Ross szenátor szerint erősödni fognak a magyar-amerikai kapcsolatok
A washingtoni képviselőház magyar gyökerű politikusa hangsúlyozta az erős magyar-amerikai kapcsolatok fontosságát. Kijelentette, hogy “nincs jobb partnerünk a kelet-közép-európai térségben, mint Magyarország”.
Szólt az Európát sújtó migrációs problémáról, hangsúlyozva, hogy Orbán Viktor kormányfő “olyan vezetői képességekről tett tanúbizonyságot, amilyent régen láttunk”. Azt is hangsúlyozta: az egész világ felfigyelt arra, ahogyan Magyarország a migránsválságot kezelte.
A beszéd után a politikus az MTI-nek nyilatkozva elmondta: szerinte ma Európában az egyik legnagyobb probléma a migráció. Magyarország helyesen cselekedett, amikor kerítést épített, ellenőrizte a belépni akarókat, aztán követte az útjukat – hangsúlyozta.
Arra a kérdésre, hogy mi lehet a megoldás a migránsválságra, Dennis Ross kifejtette: kulcskérdés a szíriai konfliktus megoldása, addig pedig – tárgyalásokat követően – Törökországban és Jordániában kellene biztonságos átmeneti menekülttáborokat felállítani, hogy a konfliktus lezárása után a menekültek mielőbb hazatérhessenek. A szíriai konfliktus megoldásáig is kezelni kell a válságot, s ez azt jelenti, hogy erős ellenőrzésre – biometrikus ujjlenyomatra, dokumentumokra – van szükség – jelentette ki.
Dennis Ross szerint mindehhez erős vezető kell, s szerinte erre a legjobb példát Orbán Viktor szolgáltatta, hogy “képes volt ellenőrzése alatt tartani” a migrációt és az Európából érkező kritikák ellenére is cselekedett. “Õ volt az egyetlen, aki helyesen cselekedett, s ezzel valószínűleg megmentette Magyarországot a potenciális pusztítástól” – emelte ki. Dennis Ross szerint a magyar tapasztalatokból az Egyesült Államok is tanulhat.
Az amerikai elnökválasztás után várható magyar-amerikai viszonyt firtató kérdésre a floridai politikus kiemelte, hogy Donald Trump és Orbán Viktor bizonyosan jól együttműködik majd gazdasági és katonai téren. “Donald Trump megválasztásával fényesebb jövő vár az amerikai-magyar viszonyra” – jelentette ki a republikánus képviselő.
