2011. február 15., 17:42

Romlik a megdöntött egyiptomi elnök egészségi állapota

A 82 éves politikus elutasította, hogy kezelésre külföldre utazzon - írta kedden az as-Sark al-Auszat című szaúd-arábiai lap.
Egy katonai forrás a Reutersnak azt mondta, hogy Hoszni Mubarak lélegzik, de állapotáról nem nyilatkozik. Egy másik, az elnöki hivatalhoz közeli egyiptomi forrás viszont azt mondta: Mubarak jól van.

Fotó: blesk.cz


Mubarak a vörös-tengeri Sarm-es-Sejk üdülőhelyen tartózkodik, és telefonhívásokat fogad - mondta egy forrás, aki kedden beszélt vele. "Jól van. A sarm-es-sejki rezidencián tartózkodik a családjával" - mondta a forrás, hozzátéve, hogy a megdöntött elnök telefonon tartja a kapcsolatot a külvilággal. "Én délután 3-kor beszéltem vele."
Az as-Sark al-Auszat internetes oldalán egy, a legfelső katonai hadvezetéshez közel álló volt biztonsági tisztviselőt idézett, aki szerint Mubarak állapota drasztikusan romlik, és a politikus elutasítja a szükséges gyógykezelést. Az ex-államfő ugyancsak elutasítja azt a tanácsot, hogy Németországba utazzon kezelésre.
Alig egy évvel ezelőtt, 2010 márciusában Mubaraknak egy heidelbergi klinikán megműtötték az epehólyagját. Azóta rendszeresen szárnyra kapnak egészségével kapcsolatos híresztelések.
A szaúdi lap szerint Mubarak környezetét arra kéri, hogy engedjék hazájában meghalni. A nyilatkozó szerint ez csupán idő kérdése. A megbuktatott elnök a nemzethez intézett utolsó beszédeiben, miközben ragaszkodott tisztségéhez, azt mondta, hogy Egyiptomban fog meghalni.
Egészségi állapotával kapcsolatban találgatások kaptak szárnyra, még olyanok is, amelyek szerint már meghalhatott. Arab diplomaták viszont - köztük egy egyiptomi - kedden azt mondták, hogy nem hallottak olyan értesülést, amely szerint Mubarak meghalt volna. (MTI/Reuters)
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.