2018. október 8., 19:38

Romániai népszavazás: teljes feldolgozottság után is érvénytelen volt a referendum

A férfi és nő házasságán alapuló hagyományos családról szervezett romániai alkotmánymódosító népszavazás érvénytelen volt a szavazatok teljes feldolgozottsága után is, hiszen a szavazati joggal rendelkezők 21,10 százaléka járult az urnák elé - közölte hétfőn a román központi választási iroda.

roman-nepszavazas.jpg
Fotó: archívum

A közzétett adatok szerint mind a 19 040 szavazókörzetben sikerült megszámolni a szavazatokat.

A 18 279 011 szavazati joggal rendelkező személy közül 3 857 308-an jelentek meg az urnáknál, ami 21,10 százalékos részvételnek felel meg. Az érvényes népszavazáshoz legalább 30 százalékos részvételi arány lett volna szükséges.

A hagyományos család alkotmányba iktatása mellett szavazott 3 531 732 választó, ami az igen szavazatok 91,56 százalékos többségét jelenti. A nem voksok száma 249 412 volt, ami 6,47 százaléknak felel meg. Emellett 76 111 érvénytelen voksot is összeszámoltak.

Szombaton és vasárnap a Koalíció a családért elnevezésű, egyházi hátterű civil szervezet kezdeményezésére szerveztek Romániában alkotmánymódosító népszavazást a férfi és nő házasságán alapuló hagyományos családról. A civil szervezet bejelentette: tovább fog küzdeni a hagyományos családért, és a pártokat tette felelőssé az érvénytelen népszavazás bojkottja miatt.

Mihai Gheorghiu, az egyesület vezetője elmondta:

annak ellenére, hogy a céljukat, mintegy 6 millió szavazat begyűjtését, nem sikerült elérniük, folytatják a "gender-ideológia elleni küzdelmet". Ez egy első csata volt, de lesznek újabbak, amelyeket Gheorghiu szerint biztosan meg fognak nyerni.

A népszavazás eredménye véleménye szerint azt mutatja, hogy fontos kérdést tűztek napirendre, és örömét fejezte ki, hogy hallatták hangjukat, illetve szavazatokkal is megerősítették a mintegy 3 millió támogató aláírást.

Az egyesület vezetője szerint hatalmas referendumellenes propagandagépezettel kellett szembenézniük, és a pártokat bírálta azért, hogy nem tájékoztatták kellőképpen a lakosságot.

A referendumot támogató román ortodox egyház hétfői állásfoglalásában hitbeli egységre és "az Istentől megáldott család" védelmére biztatta híveit.

A romániai katolikus püspökök is közleményt adtak ki az érvénytelen referendum után, amelyben megerősítették azt az álláspontjukat, hogy a család alapját továbbra is a férfi és nő házassága képezi.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a parlamenti pártok nem mozgósítottak, ezért lett érvénytelen a népszavazás.

A Szilágyi Zsolt pártelnök által jegyzett állásfoglalás szerint a választók azért maradtak tétlenek, mert a parlamenti képviselettel rendelkező pártok nem azonosítottak "direkt zsákmányszerzési lehetőséget" a népszavazás kapcsán, ehhez mérten cselekedtek és maradtak inaktívak, s így a választóik sem érezték magukénak a népszavazást.

Kelemen Hunor szerint nem kell felelősöket keresni amiatt, hogy rendkívül alacsony volt a részvétel a referendumon. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatban értékelte az alacsony részvétel miatt érvénytelen népszavazást.

Úgy vélte:

az alacsony részvételnek összetett okai vannak. Egyfelől, az emberek többsége nem érezte, hogy olyan természetű kérdésről van szó, amely az alkotmány sürgős módosítását teszi szükségessé. Másfelől a család és a házasság kérdésének az átpolitizálása és a népszavazást megelőző, mindkét oldalt jellemző manipulatív kampány is taszító hatást gyakorolt a választókra.

Hozzátette: a népnek mindig igaza van, nem a választókban kell keresni a hibát a távolmaradásért.

A Magyar Polgári Párt (MPP) szerint a népszavazás érvénytelensége nem kérdőjelezheti meg a család intézményét és annak szerepét a társadalom szövetének megőrzésében.

Az MPP  hétfői közleményében nyomatékosította: a család az élet legtermészetesebb közössége, a társadalom legősibb eleme, amely önmagában hordja célját és igazolását, alapját pedig egy férfi és egy nő házassága képezi. A párt szerint a család nem minősíthető vissza sem valamilyen szerződéses érdektársulásra, sem magasabb rendűnek nevezett társadalmi célt szolgáló, annak alávetett egységgé.

A bukaresti lapok internetes kiadásában megjelent kommentárok többsége a hagyományos család témáját politikai célokra kisajátító, álszent politikusokat teszi felelőssé azért, hogy az alacsony választói részvétel miatt érvénytelenül zárult a népszavazás.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.