2018. január 9., 17:55

Romániában 38-ra nőtt a kanyaró halálos áldozatainak száma

BUKAREST. Kanyaróban halt meg Romániában egy 2 éves gyermek Suceava megyében, így a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma 38-ra emelkedett - közölték kedden a román hatóságok.
201801091733550.0451731-1024x576.jpg

A közegészségügyi intézet már két nappal korábban jelezte a lehetséges újabb halálos áldozatot a kelet-romániai megyéből, de csak kedden erősítették meg hivatalosan, miután elvégezték a szükséges laboratóriumi vizsgálatokat. A hatóságok közlése szerint a gyerek azért nem volt beoltva kanyaró ellen, mert ritka genetikai betegségben szenvedett.   

A kelet-romániai megyében az év kezdete óta hat megbetegedést jelentettek. A legfrissebb jelentések szerint országszerte több mint 10 300-an fertőződtek meg a kanyarójárvány 2016. február eleji megjelenése óta. Az idei év első hetében 28 új megbetegedést jelentettek, ami jóval kevesebb, mint a tavaly áprilisban jegyzett előfordulási arány, amikor még hetente 200-an fertőződtek meg.   

A bukaresti kormány javított az eddig akadozó vakcinaellátáson, és a parlament elé terjesztett egy törvénytervezetet, amely különböző megszorításokkal és folyamatos tanácsadással akarja rávenni az esetleg ellenkező szülőket arra, hogy ne tagadják meg a hét legfontosabb oltás beadását gyermekeiknek.   

Ennek ellenére mai napig is éles vita zajlik Romániában az oltások szükségességéről. A tavalyi év végén Kolozsváron és Brassóban például több olyan reklámtábla jelent meg forgalmas utcákon, amely a gyerekek beoltásának megtagadására buzdítja a szülőket.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.