Roháè beperli Magyarországot
BUDAPEST. A merényletkísérlettel kapcsolatos vád alól felmentett Jozef Roháè milliós kártalanítást igényel az előzetesben töltött közel két éve miatt - közölte a férfi ügyvédje a Magyar Hírlappal.
A szlovák állampolgárságú Jozef Roháèot kedden mentették fel bizonyítottság hiányában a Seres Zoltán elleni, közel 16 évvel ezelőtti sikertelen merényletkísérlet ügyében.
Fülöp Tamás, Roháè ügyvédje a Magyar Hírlapnak azt mondta, hogy a férfi kártalanításért beperli a magyar államot, mivel 21 hónapot töltött ártatlanul előzetesben az üggyel összefüggésben.
A szlovák férfi ugyanakkor a lap szerint a keddi felmentés ellenére továbbra is rács mögött marad, hiszen március közepén emeltek vádat előre kitervelt emberölés miatt Roháè és társai ellen a Fővárosi Törvényszéken a Fenyő-gyilkosság miatt.
A vádirat szerint Roháè 1998-ban vállalta el, hogy megöli a vállalkozót, a gyilkosságba pedig Ladislav T.-t és Jozef H.-t is bevonta.

Forrás
MTI, Magyar Hírlap