2013. június 22., 17:39

Rezešová elkerülheti a súlyosabb büntetést

BUDAPEST. Legkorábban szeptemberben áll bíróság elé Eva Varholíková-Rezešová. Elképzelhető, hogy ügyvédjének addigra sikerül „kiradíroznia" védence ügyének súlyosbító körülményét.
A négy ember halálát okozó ittas járművezetéséért előzetes letartóztatásban lévő nő a nyomozati szakban azt próbálta bebizonyítani, hogy nem az alkoholtól volt bódult, hanem egy speciális gyógyszertől, amely ópiátszármazékot tartalmazott. Az erre vonatkozó indítványát az ügyészség elutasította. A bíróság azonban már most helyt adott neki, vagyis elképzelhető, hogy az ügy súlyosbító körülményét Varholíková-Rezešová védőjének sikerül „kiradíroznia".

A Blikk információi szerint a tárgyalás nem fog elhúzódni, legalábbis első fokon nem, hiszen már most tudható, hogy másfél hét alatt az összes meghallgatás lezajlik.

A szlovák nő BMW terepjárójával 2012. augusztus 21-én az M3-as autópálya 44-es kilométerszelvényénél ittasan és kábítószer hatása alatt állva fékezés nélkül belecsapódott az előtte haladó Fiat Puntóba. A kisautó megpördült, felborult, majd felgyulladt. Négy utasából három szörnyethalt, a negyedik áldozat – bár súlyos sérülésekkel sikerült kimásznia a roncsból – két nappal az ütközést követően a kórházban elhunyt.

Az, hogy valóban szedett e gyógyszert a gázoló nő, sok mindent befolyásolhat az ítélethirdetésnél, ugyanis ha nem a baleset előtt, hanem utána ivott a nála lévő vodkásüvegből, lényegesen enyhülhet tettének minősítése. Ha ittasan és bódultan karambolozott, akkor 5-10 évig, ha „tiszta fejjel", akkor csak 2-8 évig terjedő börtönre számíthat.
Megosztás