2016. december 13., 16:58

Rex Tillersont jelöli amerikai külügyminiszternek Trump

WASHINGTON. Rex Tillersont, az ExxonMobil olajtársaság elnök-vezérigazgatóját jelöli a külügyminiszteri posztra Donald Trump megválasztott amerikai elnök - jelentette be az átmenetért felelős csapat kedden közleményben.
201612131605090.REX-TILLERSON-facebook.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

"Kitartása, széles körű tapasztalata és mély geopolitikai ismeretei miatt Tillerson kiváló választás a külügyminiszteri tisztségre. Munkájában az Egyesült Államok fő nemzetbiztonsági érdekeire fog összpontosítani, és a regionális stabilitás előmozdításán fog dolgozni" - áll a közleményben, amelyet Trump hatalomváltást irányító csapata tett közzé kedden.   

"A legfőbb amerikai nemzetbiztonsági érdekek határozott és tisztán látó képviselője lesz, és segíteni fog abban, hogy megváltoztassuk azokat a téves külpolitikai elveket és lépéseket, amelyek az utóbbi években meggyengítették Amerika biztonságát és világban elfoglalt helyét" - fejtette ki az átmenetért felelős csapat.   

A 64 éves, texasi Tillerson az egyetem után rögtön az Exxonnál helyezkedett el mérnökként, és sosem hagyta el a vállalatot. Dolgozott a cégnek az Egyesült Államokon kívül Jemenben és Oroszországban is, az 1990-es évekre a vállalatnak már számos külföldi műveletét irányította. A nemzetközi üzletember több mint tíz éve vezeti az évi 270 milliárd dolláros bevételt elkönyvelő ExxonMobilt.   

Tillerson kulcsfontosságú szerepet játszott például abban, hogy az ExxonMobil is részt vesz a kelet-oroszországi Szahalin szigetének kontinentális talapzatán elhelyezkedő olaj- és földgázlelőhelyen megindult kitermelésben. 2011-ben az ExxonMobil és az orosz Rosznyefty energiavállalat stratégiai partnerségi megállapodást kötött elsősorban az északi sarkvidéki orosz területeken levő olajvagyon kiaknázására. A megállapodás megkötését Tillerson és Putyin együtt jelentette be Szocsiban, az eseményről készült sajtófotókon az amerikai vállalatvezető és az akkor éppen kormányfő Putyin szélesen mosolyogva ráz kezet egymással.   

Az elnöki hatalomváltást irányító csapattól származó információk szerint Donald Trump azt követően döntött Tillerson mellett, hogy a jelölést számos meghatározó republikánus személyiség - köztük James Baker és Condoleeza Rice egykori külügyminiszterek, illetve Robert Gates volt védelmi miniszter - is támogatásáról biztosította. Az ő támogatásuk fontos segítség lehet majd Trump számára az új külügyminiszter személyének szenátusi megerősítésében, amely várhatóan nem lesz teljesen egyszerű Tillersonnak az orosz elnökhöz fűződő kapcsolata miatt.   

Az ExxonMobil elnök-vezérigazgatója közismerten szoros kapcsolatban áll Oroszországgal, 2013-ban az orosz Barátság rendje elnevezésű állami kitüntetést vehette át az energetikai együttműködésért Vlagyimir Putyintól. Emiatt az utóbbi napokban több republikánus szenátor is kétségeinek adott hangot Tillerson kinevezésével kapcsolatban. John McCain szenátor a Reuters hírügynökségnek azt mondta: "Vannak aggályaim. Közismert, hogy (Tillerson) nagyon közeli kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyinnal."   

Az utóbbi napokban heves vita lángolt fel annak kapcsán, hogy Oroszország internetes támadásokkal próbálta meg befolyásolni az amerikai elnökválasztási folyamatot a republikánus jelölt érdekében. A sajtóban megjelent hírek szerint amerikai hírszerzési ügynökségektől származó jelentések jutottak erre a következtetésre. Donald Trump a maga részéről nevetségesnek nevezte az orosz beavatkozásról megjelent híreket.

A Kreml üdvözölte Tillerson jelölését az amerikai külügyi tárca élére

Tekintélyes személyiségként és nagyszerű szakemberként jellemezte az amerikai külügyminiszteri tisztségre jelölt Rex Tillersont, az ExxonMobil elnök-vezérigazgatóját Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó keddi moszkvai sajtótájékoztatóján.

Usakov szerint Tillersont jól ismerik Oroszországban, ahol aktív üzleti tevékenységet folytatott. Mint mondta, az elnök és más orosz hivatalos személyek jó munkakapcsolatot alakítottak ki az amerikai diplomáciai tárca leendő vezetőjével.   

Az elnöki tanácsadó kijelentette, hogy Oroszország kész a kétoldalú kapcsolatoknak a "válságból", az "abszurd állapotból" történő kivezetésére. "Készek vagyunk megtenni az útnak a ránk eső részét, meglátjuk, hogyan működik majd az új kormányzat" - mondta. Emlékeztetett rá, hogy az új amerikai vezetésnek nem lesz könnyű dolga a szenátussal.   

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn beszámolt róla, hogy Putyin munkatalálkozón több alkalommal is fogadta Tillersont.   

Tillerson az év elején, a Texasi Egyetemen tartott előadásában elismerte, hogy több mint másfél évtizede ismeri Putyin, és "nagyon közeli kapcsolatot" ápol vele. Amerikai megfigyelők ironikus megjegyzése szerint az üzletember - talán Henry Kissinger volt nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter kivételével - az az amerikai állampolgár, aki a legtöbbször találkozott az orosz elnökkel.

201612131605090.REX-TILLERSON-facebook.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás