Rekordszámú résztvevő a Dögös Sprint harmadik évadján

Forgács Attila ötletgazda, szervező portálunknak nyilatkozva elmondta, a rendezvényen némi anyagi támogatást próbálnak összegyűjteni Szőcs Vivien gyógykezelésére, illetve egy olyan szerkezet megvásárlására, ami megkönnyíthetné az életét. „A Dögös Sprint tulajdonképpen egy hárompilléres dolog: jótékonysági és közösségépítő rendezvény, illetve egy sportesemény. Három, hat és tizenkét kilométeren lehet futni, de emellett családi jelleget is adtunk neki” – magyarázta.
A gyereknap közeledte adta az idei Dögös Sprint kiegészítő programjainak jellegét: volt arcfestés, kenuzás, Tomi bohóc, történelmi fajátékok, ugrálóvár. A vidám napon Vivien is részt vett asszisztensével együtt. Mészáros Renáta egész nap Vivien mellett van, segíti őt, hiszen a lány akadályoztatása ellenére iskolába jár.
„Viviennek elég sok problémája van, anyukája a szociális háttér miatt elég nehezen hordja őt iskolába. A biciklin egy kis ülésbe van beültetve, rossz időben, jó időben, esőben, szélben mindig úgy hozza őt az anyuka. Ezért szeretnénk neki egy olyan eszközt biztosítani, amivel meg lehetne oldani, hogy a kislány biztonságosan és tényleg védve eljusson az iskolába a többiek közé” – fejtette ki Mészáros Renáta.
Veleszületett rendellenesség miatt Vivien mindkét lába térdtől lefelé teljesen merev, jobb kezét sem tudja használni. Vidámsága, álmai, vágyai semmiben sem különböznek a többi gyerekétől. A kislányt a rendezvényre elkísérték szülei, osztályfőnöke és osztálytársai is. Anyukája és testvére három kilométert futott le.
„Nagyon megörültünk a rendezvénynek. Vivien annyira megszerette Attilát, hogy nálunk mindennapi téma. Örülünk neki, csak egy nagy köszönetet tudok mindenkinek mondani” – mondta Bandri Andrea, Vivien anyja.
A Dögös Sprint nemcsak a gútaiakat mozgatja meg a jó ügyért, a tágabb régióból is érkeztek jótékonykodni vágyó futók, összesen 438-an.
A hivatalos gyűjtés június 3-ig tart, a szervezők továbbra is várják az esetleges felajánlásokat az alábbi számlaszámra: SK2352000000000016262662, BIC/Bank azonosító: OTPVSKBX BBAN/hagyományos utalás számlaszám : 16262662/5200. Az azonban már most biztos, hogy meg tudják vásárolni Viviennek azt a testreszabott segédeszközt, amit a gútai Szépe István készít majd el számára: egy olyan kerékpárt, amelyre a kerekesszékét egyszerűen fel lehet erősíteni, sőt, a tolószék könnyedén egy kézzel hajtható háromkerekű biciklivé alakítható át.
