Régiónk legnagyobb cégei
Két szűk esztendő után, amely időszakban Közép-Európa 500 legnagyobb cége a szervezeti hatékonyság érdekében komoly megszorító intézkedéseket hozott, 2010-ben az egy évvel korábbi 16 százalék után a cégeknek már csaknem 80 százaléka növekvő bevételt könyvelhetett el. Seres Béla, a Deloitte közép-európai pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere szerint azonban a növekedés illékony. A válságból kilábaló országok - mint például Lengyelország, Csehország és Szlovákia - és a válságot lassabban leküzdő országok - Románia, Magyarország és Horvátország - idén ugyanazokkal a gondokkal szembesülnek: a fogyasztás fokozatos visszaesése; szigorú költségmegszorítás a cégeknél; az exportlehetőségek fenyegetettsége a nyugati gazdaságok lassulása miatt.
A vállalatok nyereségességére, az állami költségvetésekre és a piacokra nehezedő fokozódó nyomás közepette a legfőbb kérdés az, hogy a 2010-es bevételnövekedés vajon értelmezhető-e a régió tartós stabilitásának biztos jeleként, vagy csupán lélegzetvételnyi időt nyertünk egy újabb zűrzavaros időszak beállta előtt.
2011-ben a régió tíz legnagyobb vállalata között továbbra is a MOL képviseli Magyarországot, rögtön a második helyen, a lengyel PKN Orlen mögött. A top 10-be ugyan nem került be, de 12. helyével a térség domináns nagyvállalata az Audi Hungária is.
Az idei Deloitte `Régiós 500` listát is a lengyel cégek uralják, a vállalatok több mint egyharmadát Lengyelország adja, összesen 173 vállalattal, míg Csehországot 80, Magyarországot pedig 68 cég képviseli a rangsorban.
A korábbi évekhez hasonlóan a ranglistát továbbra is a régió energiaipari vállalatai dominálják, a legnagyobb számbeli növekedést mégis a gyáripar produkálta, mely jól tükrözi a 2010-es év export orientált ipari termelésnövekedését. A listán szereplő gyártó cégeknek 2010 során nem csupán a száma nőtt 16-tal (összesen 117-re), de az euróban mért 23 százalékos átlagos bevételnövekedésük is lényegesen nagyobb volt, mint a többi iparágé.
A listáról legnagyobb létszámban eltűnő iparági szereplők, a legnagyobb "vesztesek" a technológia, média és telekommunikáció (TMT) területén működő vállalatok (számuk a 2009-es 43-ról 39-re csökkent), illetve a fogyasztási cikkeket gyártó, a kereskedelmi és a szállítmányozó vállalatok, amelyeknek száma a korábbi 169-ről 157-re csökkent az 500 legnagyobb között.
Közép-Európa top 10 vállalata:
1. PKN Orlen, lengyel - 20915,1 millió eurós árbevétel
2. MOL, magyar - 15530,5 millió eurós árbevétel
3. Škoda, cseh - 8698,1 millió eurós árbevétel
4. Naftogas, ukrán - 8643,7 millió eurós árbevétel
5. ÈEZ, cseh - 7861,6 millió eurós árbevétel
6. Metinvest, ukrán - 7057,2 millió eurós árbevétel
7. Energorynok, ukrán - 5346,2 millió eurós árbevétel
8. PGNiG, lengyel - 5327,5 millió eurós árbevétel
9. PGE, lengyel - 5126 millió eurós árbevétel
10.Jeronimo Martins, lengyel - 5061,1 millió eurós árbevétel