2018. június 24., 18:28

Recep Tayyip Erdogan szerezte a legtöbb szavazatot a török elnökválasztáson

A hivatalban lévő államfő, Recep Tayyip Erdogan szerezte a legtöbb szavazatot a Törökországban vasárnap tartott előrehozott elnökválasztáson a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) által ismertetett első részeredmények szerint.

201712211516430.erdogan.jpg

A második helyen Muharrem Ince, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) államfőjelöltje áll 27,3 százalékkal. Őt Meral Aksener, a Jó Párt (IP) jelöltje követi 7,6, majd Selahattin Demirtas, a Kurdbarát Népek Demokratikus (HDP) börtönben ülő egykori társelnöke 5,7 százalékkal. A két utolsó helyen álló jelölt együttesen alig haladja meg az 1 százalékot.

Erdogan és Ince között a különbség a feldolgozottság előrehaladtával csökkeni látszik.
Amennyiben Erdogan meg tudja szerezni a szavazatok legalább ötven százalékát, az államfőválasztás az első fordulóban véget ér és ő lesz a Törökországban életbe lépő végrehajtó elnöki rendszer első államfője. Ha nem érne el abszolút többséget, két hét múlva, július 8-án a mostani választás első két helyezettje között második fordulóra kerülne sor.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.