2015. február 21., 10:34

Putyin: Oroszország minden áron folytatja a fegyverkezést

MOSZKVA. A nyomott olajár és a nyugati szankciók ellenére az orosz védelmi tárca több száz új harci repülőgépet akar szolgálatba állítani. Az orosz elnök úgy fogalmazott, hogy senkinek sem lehetnek olyan illúziói, hogy el lehet érni a katonai felsőbbrendűséget Oroszországgal szemben.
"Sikeresen folyik a szárazföldi haderő és a haditengerészet újrafegyverzésének a programja, beleértve a nukleáris erőkét és az űrvédelmi rendszer megerősítését. Ez a globális egyenértékűség biztosítéka" - mondta Vlagyimir Putyin a haza védőinek napja alkalmából egy ünnepségen Moszkvában.

Az elnök kijelentette: "a fegyverkezési terveket minden körülmények között végrehajtják", és "senkinek sem lehetnek olyan illúziói, hogy el lehet érni a katonai felsőbbrendűséget Oroszországgal szemben, és nyomást lehet gyakorolni rá". "Mindig lesz megfelelő válaszunk az ilyen kalandokra" - tette hozzá.

Oroszország a nyomott olajár és a nyugati szankciók okozta gazdasági nehézségei ellenére több száz új harci repülőgépet és rakétát tervez hadrendbe állítani. A katonai költségvetés az idén egyharmadával emelkedik.
Megosztás