2011. február 11., 18:04

Pozsonyban nem érvényesülhet a magyar érdek

Popély Gyula felvidéki származású történész szerint számítani lehetett arra, hogy a szlovák parlamentben elbukik az állampolgársági törvényt módosító indítvány, mert szerinte "a magyar érdek semmilyen módon nem érvényesülhet" a pozsonyi törvényhozásban.
A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem professzora - aki az utóbbi években több könyvet írt a felvidéki magyarságról - az MTI-nek adott pénteki interjúban leszögezte: a magyar érdek ebben az esetben azt jelenti, hogy a Fico-kormány alatt alkotott törvényt, amelynek értelmében az idegen állampolgárság felvétele a szlovák állampolgárság elvesztésével jár, meg kell semmisíteni.
A történész kifejtette: Iveta Radicová szlovák miniszterelnök mindig úgy közelíti meg a kérdést, hogyan tudna a magyar parlament visszalépni, módosítva a kettős állampolgársági szabályozást, tehát nem a Fico-féle törvény megváltoztatását tartják szem előtt. "Ez a közhangulat, akár kormánypártot, akár ellenzéket nézünk" - fogalmazott. "Én akár még cinkos összekacsintást is látnék ebben az eddigi tapasztalatok alapján" - mondta, utalva arra, a szlovák kormánykoalícióból néhányan az ellenzék oldalára álltak a koalíciós törvénymódosítási javaslattal szemben.
A történész szerint a magyaroknak esetleg kedvező törvényjavaslatok esetén "részben valahogy mindig megvolt ez a cinkos játék a kormány és az ellenzék között", véletlenül mindig akadt pár képviselő, aki úgy szavazott, hogy "a magyarok hátrányára süljön el a kérdés". Azt mondta, Robert Fico volt kormányfő, az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnöke nem az ellenzék győzelméről, hanem nagy szlovák győzelemről beszélt a törvényjavaslat megtorpedózása esetén, ő tehát nem kormánypárt és ellenzék viszonyában, hanem szlovák és nem szlovák érdekben gondolkodik. "A jelenlegi kormánykoalíció asszisztált ehhez" - tette hozzá, megjegyezve, az már lényegtelen, hogy ezt milyen módon érték el, és konkrétan hány képviselőjük szavazott át.
Meggyőződése szerint az, ami történt, újabb megnyilvánulási formája annak, "ami napirenden volt, van és lesz: mindent megtenni, hogy a magyarságnak befogják a száját, hátrább és hátrább szorítsák". A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem professzora azt sem tartja kizártnak - "ismerve a magyar mentalitást, ismervén önmagunkat" -, hogy az Orbán-kormány visszalép, hogy ne rontsa el a viszonyt Szlovákiával. Szerinte ez egyenesen öngól lenne. Azt mondta, a magyar kormánynak meg kellene állapítani, melyek az örök magyar érdekek. Merjék megtenni az ezeket szolgáló lépéseket, ne legyenek mindig "dadogva elfogultak", arra hivatkozva, hogy megsértődik a szomszéd - hangsúlyozta. (MTI)
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.