2015. november 15., 12:29

Pótápi Árpád János: kormányzati segítség a szórványban élőknek

BUDAPEST. A kormányzat különböző programokkal kívánja segíteni a Kárpát-medencében szórványban élő magyarság megmaradását - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap Budapesten.

Potápi Árpád, a magyar szórvány napja alkalmából, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által a Magyarság Házában rendezett konferencián hangsúlyozta: egy november elején elfogadott országgyűlési határozat nyomán először tartják meg hivatalos formában az eseményt az egész Kárpát-medencében.

Hozzátette, hogy a határon túli magyarság fele, több mint egymillió ember szórványban él.

Az államtitkár elmondta, hogy a kezdeményezés Erdélyből, Böjte Csaba ferences atyától származik, majd felkarolta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Azt javasolták, hogy Erdélyben nyilvánítsák a szórvány magyarság napjává november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése, illetve halála napját.

Potápi Árpád a szórványban élő magyarokat segítő programok között említette a Petőfi Sándor programot, amelynek keretében 50 ösztöndíjas segíti művelődésüket, oktatásukat. A Határtalanul program keretében magyarországi, illetve határon túli iskolások látogathatják meg egymást, illetve a Szakképzés éves program nyomán 128 határon túli diák tölthette egy hónapos szakmai gyakorlatát Magyarországon.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy gazdasági eszközökkel is támogassa Magyarország a szórványban élő magyarság helyben maradását, hiszen sokan elhagyják szülőföldjüket, így elveszítik kultúrájukat, identitásukat is.

Sokat tehetünk azért, hogy a magyarság egy fejlődő korba lépjen a következő években, évtizedekben - fogalmazott Potápi Árpád.

A rendezvényre Erdélyből, Szlovéniából a Muravidékről, Horvátországból, Kárpátaljáról és a Felvidékről látogattak el a szórvány magyarság képviselői, akik elhozták hagyományos termékeiket is Budapestre.

A konferencia keretében tudósok, néprajzkutatók elemzik a szórvány magyarság helyzetét.

Sikeres a Petőfi Sándor-program

A nemzetpolitikai államtitkárság sikeresnek ítéli a Kárpát-medencei szórványmagyarság támogatására indított Petőfi Sándor-programot. Az összegzés szerint a szórvány közösségek részéről rendkívül pozitívak a visszajelzések.

 A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága idén márciusban hirdette meg a programot. Az ötven ösztöndíjas feladata: az egykori monarchia területén szórványban élő közösségek támogatása, mert ott a legnagyobb veszélye a teljes asszimilációnak. Az értékőrző, tájékoztatási, közösségépítő program célja még a szórványmagyarság Magyarországhoz való kötődésének, magyar azonosságtudatának erősítése, támogatása - idézték fel a kezdeményezés elindítását.

Az eddigi tapasztalatok alapján a Kárpát-medencei szórvány közösségekben nagyon sikeres a kezdeményezés. A pályázó szervezetek, közösségek visszajelzései azt mutatják: nagyon hasznos az a segítség, amit az ösztöndíjasok nyújtanak, mind az 50 ösztöndíjas beilleszkedett, értékes tagja lett a közösségeknek, amelyekre inspirálóan hat a jelenlétük.

Az összegzés szerint az ösztöndíjasok közreműködtek többek között folklórfesztiválok, nyelvtanfolyamok, népművészeti táborok, szüreti mulatság, bibliai vetélkedő, könyvbemutatók, filmfesztivál, kiállítások és gasztronómiai vásárok megrendezésében.

Rendkívül fontos eredmény, hogy több régióban indult be újra vagy szerveződött meg a magyar nyelvi oktatás - írta az államtitkárság.

Kitértek arra is, hogy az iskolai és gyerekprogramok mellett az ösztöndíjasok közül sokan hasznosították néptáncos és zenei tudásukat is. Beindult vagy új lendületet kapott a gyermekeknek szóló néptáncoktatás Beregrákoson, Resicabányán, Segesváron és Nagysármáson. Magyar kórustalálkozók és fellépések szerveződtek Nagykaposon és Vukováron egyaránt - sorolták az eredményeket.

Jelezték: az államtitkárság szándéka a programmal a konkrét segítségen túl az volt, hogy végre Magyarországon is megismerhesse bárki a szórványban élők mindennapjait. Az ösztöndíjasok ezért rendszeresen hírt adnak munkájukról a Petőfi Sándor-program honlapján. Aktivitásukat tükrözi, hogy a hírportálon napi rendszerességgel jelennek meg beszámolók; jelenleg több mint 230 cikk, 70 fotógaléria és 12 videós összefoglaló érhető el. A folyamatosan frissülő eseménynaptár révén átfogó képet kapnak az érdeklődők a szórvány magyarság aktuális eseményeiről.
 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.