Plavèan módosítaná az iskolaigazgatók megválasztását

„Elképzelhetőnek tartom, hogy az igazgató a főiskolákhoz hasonlóan két megbízatási időszak során láthassa el tisztségét, ezután egy másik intézményben pályázhatna hasonló tisztség betöltésére, majd pár év után esetleg visszatérhetne” – magyarázta Peter Plavèan. A vonatkozó törvény szerint az iskolaigazgatók megbízatási időszaka öt év.
Az oktatási miniszter fontosnak nevezte, hogy a rendszert úgy hangolják össze, hogy az igazgatóválasztás esetében szabad választásról lehessen beszélni.
„Úgy vélem, annak érdekében, hogy legalább egyes iskolákban szabadabb szellem uralkodhasson, többet kellene foglalkoznunk az iskolatanácsok összetételével, s azt talán át is kellene értékelnünk. Ugyanez vonatkozik az igazgatóválasztásra, illetve a vétójogra, esetleg az igazgatók megbízatási időszakára is” – jegyezte meg a miniszter.
Az iskolaigazgatók választási rendszerében tavaly novemberben történt változás, amikor az intézmények fenntartóinak kompetenciái közé került, hogy kétszer is megvétózhatják az iskolatanács által javasolt igazgatójelöltet.