Phenjan elégedetlen a koreai háborút lezáró hivatalos megállapodás halogatásával
Phenjan elégedetlen amiatt, hogy még mindig nem kötött Szöullal megállapodást a koreai-háború lezárásáról, amelyről a két Korea vezetői állapodtak meg áprilisi találkozójukon - írta pénteken a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi napilap.

Kim Hon Gal hozzátette, Phenjanban úgy vélik, jelentős engedményeket tettek eddig, most pedig várják a viszonzást. Beszámolója szerint korábban az észak-koreai fél a békeszerződés megkötésére törekedett, de most a háború befejezésének hivatalos bejelentését kérik, ami után felgyorsítható lenne az atommentesítés. Phenjan feltételként szabja ehhez az ország elleni büntetőintézkedéseket feloldását.
A nyilatkozó úgy vélekedett, hogy célszerű lenne a békefolyamatba bevonni Kínát, mert nélküle nehezen állapodnának meg a háború hivatalos befejezéséről.
Kung Hszüan-jo kínai külügyminiszter-helyettes, a Koreai-félszigettel kapcsolatos kérdések rendkívüli megbízottja szerdán Phenjanba utazott, hogy megvitassa az Egyesült Államok és Észak-Korea között az atommentesítésről folytatott tárgyalások helyzetét.
A két ország több mint hat évtizede hivatalosan hadban áll egymással, miután az 1950-53-as koreai háború csak tűzszüneti egyezménnyel zárult, és a felek nem kötöttek békeszerződést.