2016. április 10., 18:47

Petrák: egyedülálló lehetőségünk van egy szilárd oktatási reform megvalósítására

POZSONY. Szlovákiának egyedülálló lehetősége van, hogy egy olyan oktatási reformot fogadjon el, mely hosszú időre biztosítaná az iskolaügy stabilitását, ugyanis több meghatározó csoport által megfogalmazott követelményt venne figyelembe – jelentette ki ¼ubomír Petrák, a parlament oktatási bizottságának elnöke.

Petrák véleménye szerint a reform már csak azért is előnyös, mert a jobb- és baloldali összetételű új kormányban ott vannak a magyar kisebbség képviselői is. „Ha a koalíción belül a politikai megállapodás megszületik, a két elem egyensúlyba kerül. A problémát a szlovák és a nemzetiségi oktatás szempontjából is világosan ellensúlyozni tudjuk” – fogalmazott Petrák a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vasárnapi vitaműsorában.

Martin Poliaèik, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője, valamint a parlament oktatási bizottságának tagja szerint az állam részéről szükséges megemelni az oktatásügy anyagi, pénzügyi és módszertani támogatását is. „Elkerülhetetlenül szükséges a pedagógusbérek, valamint a tárca finanszírozásának általános emelése” – szögezte le. Poliaèik elvárja Robert Fico miniszterelnöktől, hogy a jövőben prioritásként kezelje az oktatásügyet.

Pavel Ondek, a Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (OZPŠaV) elnöke a szlovák oktatásügy "egy tető alatt" való egyesítése szükségességének adott hangot. „A regionális oktatásügyi reform keretében szükség van az idejét múlt finanszírozási törvény módosítására is. Ugyancsak módosítani kell a pedagógiai és szakalkalmazottakról szóló jogszabályt, magát az oktatási törvényt, valamint a felsőoktatás esetében szükség van a főiskolai törvény szövegének módosítására, illetve egy új jogszabály lefektetésére” – magyarázta Ondek.

Vladimír Crmoman, a Szlovák Pedagóguskamara (SKU) elnöke és a Szlovák Tanítói Kezdeményezés (ISU) képviselője leszögezte: az új kormánynak változásokat kell elindítania az oktatásügyben. Véleménye szerint három alappillérre kell hangsúlyt fektetni, ezek a vízió, a befektetés és az ellenőrzés. „Világosan kell látnunk, mit akarunk elérni az oktatásügyben, akár 40 éves távlatban is. Ez azonban kivitelezhetetlen befektetés nélkül. Ahhoz, hogy mindez megfelelően megvalósuljon, működnie kell az ellenőrzésnek, egyenlő esélyeket kell teremteni, valamint teret kell adni az áttekinthetőségnek és a szakszerűségnek” – állapította meg.

Megosztás