Pellegrini: a Frontex ne helyettesítsen, hanem kiegészítsen
A Frontexnek kiegészítő megoldásként kellene működnie, nem pedig olyanként, amely helyettesíti a független határőrségeket és a tagállamok ilyen egységeit - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák kormányfő a visegrádi négyek miniszterelnökeinek - az informális EU-csúcsot közvetlenül megelőző - találkozója után újságíróknak nyilatkozva Salzburgban szerdán.

Peter Pellegrini a V4-es találkozó után azt mondta: ott nem hangzott el semmiféle "abszolút nem" a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség megerősítését célzó tervre, csak az, hogy világosan meg kell határozni annak feladatait és hatásköreit.
A Frontex esetében azt tartjuk fontosnak, hogy az ne helyettesítse a határőrségek vagy a tagállamok (más hasonló) egységeinek szuverenitását" - mondta a szlovák kormányfő, aki szerint az európai politikusoknak minden olyan megoldást támogatniuk kellene, amelyikről világos, hogy képes hozzájárulni az unió határainak megvédéséhez.
Működőképes lehetne az egyes tagállamok partvédelmi egységeinek és a Frontexnek egy olyan jó kombinációja, amelyben az utóbbi aktívabb lenne harmadik országokban, azaz segítene egyes észak-afrikai országok határainak és parti vizeinek a védelmében - vélekedett Peter Pellegrini.